Megnézem a sorozatot
Fent a tavaszias kinézet!

Amint láthatjátok, új külsőt kapott az oldal, amit ezúttal én készítettem nektek. Kicsit visszatértünk a “régi kerékvágásba”, ami hozzám közelebb is áll. Laura korábban már felhasználta a Dazed fotósorozat képeit, de az a design nem volt hosszú életű, és azt éreztem,hogy kár lenne veszni hagyni őket. Az elmúlt napokban többszöri sikertelen próbálkozásom volt, de tegnap végre ihletet kaptam, és elég hamar el is készültem vele, ma pedig befejeztem a kódolás részét. Frissítettem az oldalsó sávot, felkerültek az aktuális munkálatai, illetve visszatettem a chatet és a tv-s naptárat. Hamarosan pedig érkezünk a friss hírekkel.

Megjelent a “Rare”!

A mai napon hivatalosan is debütált Selena következő stúdióalbuma, amely a “Rare” nevet kapta. A standard változat 13 új dalt tartalmaz, amik az elmúlt éveinek történéseiről és tapasztalatairól szólnak. Kedvencünk úgy is emlegeti, mint egyfajta naplót, ami összefoglalja az életének ezen szakaszát! Nagyon boldog, hogy ezt végre velünk is megoszthatja, egy Instagram fotóval közölte ezt és a hírt is, hogy elérhető az album. A “Rare” már elérhető az összes zenei platformon, kezdve a Spotify-val egészen a YouTube-ig! Ide a bejegyzésbe (is) beleillesztettem nektek a Spotify lejátszót, amihez valószínűleg szükségetek lesz egy fiókra az alkalmazáson belül. Oldalt a fejlécen is ott van, így bármikor lejátszhatjátok. A lemez nagyon jól indított, hiszen a dedikált verziók közül már az első alkalommal 10 ezer elkelt (Selena erről posztolt Instagramon, mivel egyesével írta őket alá). Az iTunes-on az ő neve az első a legkeresettebb előadóknál, és a Metacritic oldalán 9,2-es értékelést is kapott a korong. Egyelőre ez az állás, de szerintem napokon belül még több elismerés érkezik,és valószínűnek tartom a #1 pozíciókat is a listákon! A címadó dal videóklipje este fog megjelenni, ami már a rövidke előzetese alapján is nagyon jó!

Emellett az oldal is új külsőt kapott, amihez a “Rare” fotóit használtam fel. Máshogy terveztem, de az utolsó pillanatig sem sikerült megoldanom a felmerült problémákat, így kicsit egyszerűbb lett. Oldalt elérhetitek a Spotify lejátszót (fent is említettem már), és még tervezek oda pár hasznos infót az albummal kapcsolatban!

 

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

Szeretnénk minden látogatónknak, partnerünknek és Selenatornak nagyon boldog Karácsonyt kívánni! A lehető legjobbakat kívánjuk mindnyájatoknak, teljesüljön minden vágyatok! Mi az ünnepek után felfrissülve térünk vissza, addig is picit pihenünk! Rengeteg új terv van az oldallal kapcsolatban (új design, nyereményjáték,stb…), szóval érdemes lesz visszanéznetek!

Fent a legújabb kinézet!

Már egy jó ideje szerettem volna lecserélni az előző kinézetet, hiszen a nyárnak már vége van egy ideje. A designváltás azért késett ennyit, mert sem időm, sem ihletem és a megfelelő wp sablont sem találtam meg. Ma, amikor megláttam a legújabb fotókat Selenáról (lentebb írok róluk), azonnal beugrott, hogy korábban használtam Linda sablonját, de az hamar le is került, mert tavaszhoz nem illett a színe. Most viszont teljesen aktuális, így délután el is készítettem nektek a 9. kinézetet! Frissítettem a bal oldalsávot, pár munkálatát leszedtem,mert vagy megszűntek, vagy már nem aktuális. A galéria is hamarosan átalakul, de azzal egyelőre még nem vagyok kész!

A kinézet az idei iHeart Radio portrékból készült, amik ma jelentek meg. Selena még október végén vendégeskedett a rádiónál, ahol promótálta az új dalait. Két videó is megjelent (ezeket holnap hozom el), és melléjük még a csodálatos fotósorozat is.

image1~886.jpg  image2~782.jpg  image3~733.jpg  image4~701.jpg  MSsMa5CRfYc.jpg

Helyzetjelentés

Az utóbbi időben kicsit eltűntem, aminek több oka is van. Elkezdtem egy tanfolyamot, ami mellett szinte semmi időm nincs, teljesen leszív emellett a munkám is. A másik, hogy egyedül maradtam, és így nehéz egy oldalt vinni, főleg Selena témában. Igyekszem a lehető legtöbbet frisselni, de néha be kell ismernem, hogy se erőm, se kedvem sincs már néha hozzá. A szüneten és a záráson is elgondolkoztam az elmúlt napokban, de egyszerűen sajnálnám a bele fektetett munkámat. A napokban azon leszek, hogy bepótoljam az elmaradt híreket.

Felhívás: ha esetleg úgy érzed, szeretnél Selenáról oldalt vezetni, jelentkezz a chatben, ha jártas vagy a WordPressben, angolból azért minimális szinten tudsz, és lenne kedved szerkeszteni.

Fent a nyári kinézet

Végre valahára sikerült elkészítenem az oldal legújabb kinézetét, amihez a 2019-es Krahs fotósorozatot választottam. Laurával beszéltük korábban, hogy jó lenne, ha ezekből a képekből lenne, ami most meg is valósult. Az előző sablont használtam fel, a színeket variáltam meg, illetve a jobb oldali sáv fel lett csúsztatva a fejlécre. Igyekeztem eltérni a kékes-lilás kinézettől, a fejléc is más elrendezést kapott (fogjuk rá). Színeiben szokatlan lett, igyekeztem nyáriasra venni,de inkább nyár végi hangulata lett. Ahogy magamat ismerem, a napokban várható lesz rajta 1-2 változtatás, valószínű, hogy a kódolásban. Remélem tetszeni fog nektek, mert ezzel szenvedtem napok óta.

Fent a legújabb kinézet

Körülbelül 2 hónapot volt fent az előző, zöldes színvilágú kinézet, amelyet a mai nap folyamán lecseréltem! Hetek óta “dolgozgattam” rajta, azért is tartott ilyen sok ideig, mert ha valamit véletlen elrontottam, napokig elment a kedvem a kijavításától. Ma azonban erőt vettem magamon, és befejeztem, megoldottam az apró bakikat is. Az egész alapjául Linda sablonja szolgált, egyszerű, letisztult és átlátható. Fő képeknek a 2017-es BillBoard Women in Music gálán készült fotósorozatot használtam, mivel imádtam Selena akkor viselt ruháját, sminkjét és a csodás szőke tincseit. Az egészhez az ihletet az adta, hogy Laurával beszéltük, milyen jó lenne, ha újra befestené a haját Sel, mert fantasztikusan állt neki (mint amúgy minden más). Ezért is kerestem olyan képeket róla, amin szőkén szerepel (a Harper’s Bazaar-os sorozatot korábban láthattátok egy kinézetnél, ezért nem azt választottam).

Néhány átalakítást is végeztem: újra felkerült a fejlécre a “Legutóbb feltöltött képek” részleg, és így nyomon tudjátok követni,ha új képeket töltöttem fel a galériába. Az oldalsáv bal oldalra került megint, azon belül pedig szétszedtem két részletbe a munkálatait: a kampányait és a zenei, illetve színészi projektjeit választottam külön. Minden más egyebekben változatlan maradt. Reméljük elnyeri a tetszéseteket!

Újból piláteszen járt!

Amint láthatjátok, új kinézet került fel az oldalunkra. Az alap sablont már láthattátok januárban, ezt alakítottam át katie csodás psd sablonjai által. Az idei ELLE magazin fotósorozatának képeit használtam fel, egyszerűen imádom Selena-ról ezeket a fotókat, mindegyiken gyönyörű. Igaz, nincs téli hatása, egy kicsit a nyárra hajaz, de ilyen szörnyű hideg időben legalább ennek legyen vidámabb hangulata. Még van egy pár dolog, amit javítani akarok benne (pl.: elite cserék képei).

 

Ám amíg én ezen ügyködtem, Selena újból kimozdult egy picit. Karácsony második napján egy barátjánál járt, ahonnan egy nagy csomaggal távozott. Ugyan abban a szettben volt, amit aznap már láthattunk rajta egyszer. Nagyon tetszik neki Taylor turnéjának pulcsija, visszatérése óta többször is viselte már.

image5~303.jpg  image4~327.jpg  image3~344.jpg  image2~372.jpg

Tegnap már PUMA-ra váltott, ellátogatott a West Hollywoodban található Hot Pilates-hez, hogy újra pilateszre járjon. Itt is a távozását örökítették meg a fotósok.

image2~373.jpg  image4~328.jpg  image8~245.jpg  image11~193.jpg