Megnézem a sorozatot
Új képek korábbi fotósorozatokból

2015-ben a Wonderland magazin címlapján láthattuk viszont Selenát, aki épp akkor élvezte a ‘Revival‘ albuma sikereit. Az októberi számuk borítóját tudhatta magáénak (itt meg is nézhetitek), ráadásul egy vadonatúj fotózáson is részt vett miatta. Igen egyedi képek készültek róla, szinte meg is állnák a helyüket most a “karantén-fotózás” kategóriában. Akkoriban jó minőségben kerültek elő ezek a fotók, a galériában el is érhetitek őket, viszont a címlapra egészen 2020-ig várni kellett. Végre megjelent mindenféle felirat nélkül, és ami még jobb, egy hozzá hasonló kép is vele együtt szivárgott ki. Selena mindkettőn gyönyörűen fest, jól áll neki ez a hullámos haj.

001_191.png  001_190.jpg      

Rögtön vissza is térünk az idei évre, hiszen a PUMA legutóbbi kampánya is Selenával készült. A Cali Sport Heritage cipőket reklámozta még február magasságában. A hozzá készült fotósorozatból most egy új kép jelent meg.

EXransiX0AErlNq.png       

‘Cali Sport Heritage’ fotósorozat

Egy ideje nem lehetett semmit hallani Selena és a PUMA közös munkálatairól, ám ez a csend héten szerencsére megtört! A márka közzétette a “Cali Sport Heritage” cipőjük fotósorozatát. Ezt a kampányt is az énekesnővel készítették még el. Az összeállítás színeiben nem változtattak, a megszokott fekete-fehérnél maradtak. Viszont a háttérrel próbálták feldobni a fotózást: Selena egy színes neoncsöves dobogón pózol, mögötte pedig több lilás fény is felvillan. Nem lett volna rossz koncepció, ha kedvencünk nem veszne el a sötét háttérben a ruházata miatt.

image1~1008.jpg  image2~893.jpg  image3~827.jpg  image4~782.jpg  image5~720.jpg

“Rare” bemutató parti a Puma által

Kedden a Puma-val közösen megrendezésre került egy “Rare” bemutató parti az egyik New York-i üzletükben. Bár azt hittük (mivel olyan pletykák terjedtek a neten), hogy 2019 végével megszűnik a partnerségük Selenával. Egyelőre úgy fest, hogy még él a szerződés, bár nem tudni pontosan meddig is, mindenesetre örülünk, hogy még mindig támogatják őt! A hatalmas üzletükben egy meet & greetre is sor került, így a jelenlévő szerencsés rajongók találkozhattak, beszélhettek vele, és közös képek is készülhettek! Egy hatalmas panel előtt állt, amin az album neve mellett persze ott virított a márka logója, és Selena személyes fotóin kívül a korábbi kampányok képei is helyet kaptak.

image7~631.jpg  image6~670.jpg  image5~706.jpg  image3~809.jpg  image1~986.jpg
image1~987.jpg  image6~671.jpg  image8~583.jpg  image10~525.jpg  image34~229.jpg
Természetesen lesifotók is érkeztek a hivatalos képeken kívül, így láthatjuk, amint megérkezett és amint távozott is a helyszínről. A találkozóra egy laza, két részes szettet viselt, aminek kissé pizsi hatása is volt, és nem volt épp nőies sem. Ehhez egy edzőcipőt húzott, természetesen Puma-t. Az outfitjét egy hatalmas, vastag karika fülbevalóval dobta fel, ami már-már a védjegyének mondható. Szemei szolidabb sminket kaptak, azonban ajkait erőteljes rúzzsal dobták fel. A fotósoknak mosolygott, távozáskor pózolt is nekik az üzlet előtt.

image1~982.jpg  image14~430.jpg  image15~409.jpg  image19~360.jpg  image46~177.jpg
image12~470.jpg  image11~485.jpg  image9~547.jpg  image6~669.jpg  image3~806.jpg

SGxPuma őszi/téli kollekció

Megjelent Selena és a Puma 3. közös kollekciójának képi anyaga! Kedvencünk és a márka újra együtt álmodta meg a legújabb termékeit, ami az őszi és téli kampányuk része is egyben. Először a fotósorozatot tették közzé, amit egy könyvtár szerű helységben készítettek. Selena több összeállítást is visel a kollekciójából, amik fantasztikusan állnak neki. Színeiben a kék és fehér dominál. Magabiztosan állt modellt a Puma csapatának, így az eredmény is nagyon jó lett. Ugyanolyan rövid hajjal láthatjuk itt őt, mint az AMA-s fellépésénél (kiengedve, rövid, hullámos tincsek). Ilyen sem volt még, hogy egyszerre 10-nél több kép került elő, szóval ez kivételes alkalom most. Ugyanez vonatkozik a termékek fotóira, azokból is sokat kaptunk. Végezetül a kulisszák mögé is betekinthetünk, illetve egy rövid videó összeállítást is feltöltöttek a Youtube-ra.

image1~903.jpg  image5~655.jpg  sgxpuma_28129.jpg  sgpuma_28129.jpg  sgpuma_28329.jpg
image2~798.jpg  image5~656.jpg  image7~592.jpg  image15~390.jpg  image19~343.jpg
image1~905.jpg  image2~799.jpg  image3~747.jpg  image4~712.jpg  image5~657.jpg

Két új Puma fotósorozat

Az elmúlt időszakban a PUMA két új cipőreklámot is elindított Selenával közösen. Az első a Cali Chase-re keresztelt lábbelijük volt, és az őszi kollekciójukhoz tartozik. A cipőnek kicsit retró hatása van, csakúgy, mint a hozzá készült fotósorozatnak. A márka a ’80-as éveket akarja ezzel visszahozni a mai világba. A cipő tökéletes futáshoz és sétához is egyaránt, de akár a hétköznapokban is bátran viselhetjük bárhová. Egyelőre fehér-piros összeállításban érhető el, de később fekete csíkkal is megvásárolható lesz.

image1~776.jpg  image2~725.jpg  image3~684.jpg  image4~657.jpg  image5~609.jpg
image6~579.jpg        

Alighogy megjelent a fenti cipő reklámanyaga, a PUMA rögtön egy másikat is elkezdett promózni. Legutóbb pont ennek a típusnak láthattuk a fotósorozatát, ez a LQDCELL Shatter XT , azon belül is a metálos verziója. Ezek a lábbelik szuper könnyűek, tökéletesen illeszkednek a lábfejhez, emellett pedig kényelmesek is. Kifejezetten az intenzív edzéstípusokhoz készült, PROFOAM technológiával lett kifejlesztve, azaz ennek köszönhetően könnyű viseletű. Már egy rövid reklámfilmet is kaptunk hozzá (link).

image1~777.jpg  image2~726.jpg      
image3~685.jpg  image4~658.jpg      

Hírek vegyesen

A mai napra több rövidebb hírrel is érkeztem számotokra, amikkel úgy voltam, hogy külön bejegyzést nem írnék róluk. Ugye vasárnap Selena a barátaival koncerten járt, amiről ő maga is megosztott pár dolgot az Instagram fiókján! Igen,igen, mostanában egyre többször aktívabb a szépség a közösségi oldalán, ami remek hír, tekintve azt, hogy nem tartja jó dolognak ezeket. A koncertről három képet posztolt, amin Kacey is látható, akinek megköszönte az élményt, és elárulta, hogy egész este nevetett, sírt és táncolt! Ezzel 5 millió lájkot zsebelt be magának. S ha már újra megnyitotta az Instagramot, két fotót a Sztoriba is kitett, ezek szintén a koncerten készültek róla.Tegnap pedig egy pihenős délutánjáról töltött fel képet, ezen Winnie társaságában szundít.

selenagomez_67560060_415106142544404_1556460092226400717_n.jpg  selenagomez_67598864_1130030997191227_7251884020626976381_n.jpg  selenagomez_67641547_2478520792379971_5398498553806222733_n.jpg  69449811_2392499827689940_5072788925971468817_n.jpg  
gstories2.jpg  gstories1.jpg      

A “13 okom volt” utolsó előtti évada 23-án debütált a Netflixen. Ez idő alatt a legnézettebb sorozatává vált a héten a szolgáltatónak, ami nagyon jó hír! Az évad fő témája, hogy ki ölhette meg Bryce Walkert, akiről már az első évadban kiderült, hogy neki volt a legtöbb köze Hannah halálához. Izgalmasnak ígérkezik, online már elérhető!

2 nappal ezelőtt Selena ismét a PUMA-val dolgozott együtt, az őszi fotózáson vett részt. Erről sok információ nem jelent meg, annyit tudunk, hogy a szokásos csapata tartott vele: Kate Young, Marissa Marino Tim Bachik és Hung Vanngo. Két Instagram Sztoris videó is előkerült erről a napról (link & link). Selena a fotózáson viselt egy G betűs nyakláncot, ami a testvérére, Gracie-re utal.

67406479_180106799686833_8162927939389353616_n.jpg        

Magyar idő szerint kedd hajnalban rendezték az MTV Video Music Awards-ot, rövidebb nevén a VMA-t. Selena két dalával is jelölt volt, de sajnos egyiket sem tudta díjra váltani. Viszont rajongói bebizonyították, hogy mennyire szeretik őt! Ahhoz képest, hogy nem jelent meg a ceremónián, a nevével ellátott hashtag az egyik trend volt a VMA idején Twitteren, de Ariana Grande és Nicki Minaj is szintén így járt.

Fearless and Free kampány

Július végén jelentette meg a PUMA az első fotókat a legutóbbi, “Fearless and Free” névre hallgató kampányából. Ahogy ezt már megszokhattuk, Selena volt ennek is a reklámarca. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire jól állnak neki ezek a PUMA-s fotózások. Most is ennek a kampánynak jelentek meg újabb képei, amiken gyönyörűen fest Selena, nagyon jól állnak neki ezek a púderszínek. Sajnos ezeken kívül még mindig nem kaptunk semmilyen információt a cipőről.

65747420_133059371254139_7846553884204204663_n.jpg  image1~704.jpg  image2~654.jpg  image3~614.jpg  image4~588.jpg

Fearless and Free – új Puma kampány

A PUMA mostanában eléggé sűrűn ad ki egy-egy közös kampányt Selenával. Most éppen a Cali-t fogja újra reklámozni, amihez meg is jelentek az első fotók. Az utóbbi időben csak ezt a típust promózta, így ez nem is meglepő lépés a márkától sem.  A kampányt a “Fearless and Free” jeligével bocsájtják útjára, erről egyelőre információnk nincs. A mondat magyarul annyit tesz, hogy “Vakmerő és Szabad”. Sajnos ezen kívül több dolog nem jelent meg a kampánnyal kapcsolatban.

image1~702.jpg  image2~652.jpg  image3~612.jpg  65747420_133059371254139_7846553884204204663_n.jpg  

Még több Puma fotó

Ahogyan az várható volt, még több képet jelentettek meg a legújabb PUMA cipőhöz. Ez a LQDCELL jelzést kapta, azaz egy teljesen új irányba ment el most a márka. Eddig mindig a korábbi termékkategóriáik megújított változataival álltak elő, de most nagyon is úgy fest, hogy ezen változtatnak. Ez a cipő remekül áll Selenán is. A megjelenése egyelőre még nincs publikálva, de biztos, hogy hamarosan a boltok polcain láthatjuk majd.

66708474_2190898524360333_2344177473460086058_n.jpg  D_czESYXsAAf-pn.jpg      

Természetesen kampányarcukat nem váltják le, legalábbis az év végéig biztosan nem! A hírek szerint – ami a neten terjed – Selena szerződése 2019. év végéig szól a PUMA-val, azaz addig még biztosan kapunk tőlük közös kollekciókat. Ám ez nem igaz a Coach-ra. Nagyon is úgy néz ki, hogy kedvencünk szerződése lejárt velük, azaz többet nem adnak ki semmit közösen, ha csak nem szerződtetik ismét Selenát, ami nem valószínű. Sokan sejtették már,hogy a közös munkakapcsolat a végét járja, hiszen nem vett részt a legutóbbi bemutatójukon sem, illetve a MET Gálát is kihagyta, ahol biztosan Coach ruhában kellett volna megjelennie. Szerintem sokan azért örülnek ennek a hírnek, mert borzalmas Coach szetteket adtak rá néha. Ami jó hír viszont, hogy a Pantene továbbra is szerződésben áll Selenával, így várhatjuk a következő reklámokat vele.

Új PUMA fotósorozat

Selena még év elején közölte követőivel Instagramon, hogy ebben 2019-ben több közreműködése is lesz a PUMA-val. Nagyon úgy néz ki, hogy még több is, mint amire mi számítottunk. Egy eddig nem látott, ismeretlen fotósorozat jelent meg a PUMA-hoz.Mint azt megszokhattuk, ez is bizonyosan cipőreklám lesz.  Ezeken a képeken Selena szintén egy medence partján van, valószínűleg nyári vagy őszi kampány része.  Több tükröt helyeztek el köré, ezzel feldobva a fotókat, amik így egyedi megoldásúak lettek.

image1~694.jpg  image2~644.jpg      

Új és régi PUMA fotósorozatok

A PUMA a napokban bejelentette, hogy az őszi kollekciójuknál 3 cipőtípusuknak lesznek megújított változatai, az egyik ilyen az AMP XT lesz! Sajnos ezen kívül több infó nem derült ki, de várhatóan Selena-val fogják reklámozni ezeket is. Most azonban térjünk vissza a jelenbe, mivel a tavaszi/nyári kollekciójukat jelenleg még kedvencünk arcával adják el. A The Cali családba tartozó “Cali Bold” cipő feketében is elérhetővé válik, amihez külön fotósorozatot készítettek vele. A cipőről profi közeli képeket is lőttek, szerintem jobban néz ki, mint a fehér változata.

image1~682.jpg  image2~631.jpg  image3~594.jpg  image4~569.jpg  pumasg5_0.jpg
hHpK372b6bA.jpg  PqzPgJET-Og.jpg      
De nemcsak a fekete cipőről érkeztek újdonságok! Selena a fehér Cali Bold-ot egy medence partjáról promózza, aminek igazi nyári hangulata van. Ezeket már jó pár hete láthattuk először, most viszont újabb darabok kerültek elő a sorozatából. A cipőről is érkeztek közeli képek, illetve a reklámfilm is jó minőségben került fel a YouTube-ra. A videó alatt végig a Hands To Myself c. dala megy.

https___hypebeast_com_wp-content_blogs_dir_6_files_2019_06_selena-gomez-puma-cali-bold-campaign-white-black-logo-sneaker-5.jpg  D9mxz85XkAE7fnw.jpg      
1_200.jpg  2_170.jpg      
A Cali Bold fotósorozatain kívül az idei SG x PUMA kollekciónak képei közül is megjelent kettő új, eddig nem látott darab. Ha emlékeztek, ezek voltak a repülőtéri jelenetes fotók, amik szerintem fantasztikusan sikerültek róla.

D9FxFfHXUAAB-Yw.jpg  D9FxFfrUIAA4toN.jpg      

Új SG x PUMA fotók

Először is sajnálom, hogy napok óta nem jelentkeztünk, de semmi hír nem volt Selena-ról. Picit eltűnt újra, de reméljük a filmje megjelenése kapcsán sűrűbben fogjuk őt majd látni. Addig is be kell érnünk a PUMA fotóival. Az SG x PUMA termékekhez két fotósorozat készült, az egyik egy reptéri jelenetet ábrázol, a másiknál pedig egy medence mellett sütkérezik a napon. Most az utóbbiból kaptunk végre több képet. Korábban már kettőt láthattatok belőle, azok gyengébb minőségben kerültek feltöltésre, azóta sem jelent meg HQ minőségben egyik sem. A cipő, amit reklámoz, a The Cali termékcsaládhoz tartozik. Kényelmes viseletű, kellemes anyagú a leírtak szerint.

image1~651.jpg  image3~565.jpg  image4~542.jpg  image5~502.jpg  006_1290.jpg