Az októberi ‘Allure Magazin’ címlapján!
Get Glam with Selena Gomez
Apró hírek összefoglalva
Véletlen (?) lájkolt Bieberrel kapcsolatos képeket

3 nappal ezelőtt jelent meg egy cikk, mely szerint Selena 2 régebbi Instagram fotóját is lájkolta exének, Justin Biebernek. Pár nappal ezelőtt hoztam nektek egy olyan hírt, miszerint március 28.-án, SelGo instáját feltörték. Azaz, közel egy héttel ezelőtt hackelték meg Miss Gomez közösségi oldalát, 3-4 nappal ezelőtt pedig két Bieber fotó került két szívecske “áldozatává”. A fotókon Bieber felsőteste látható, az egyik alsónadrágban. Viszont, szinte épphogy le lett nyomva a lájk gomb, akkor visszavonásra is került. Ez viszont két fotóval is el lett játszva. Jelena sokáig se veled, se nélküled kapcsolatot ápoltak, 2017-ben pedig egy hosszú idő kihagyása után újra összejöttek, majd szakítottak 2018-ban, rá két hónapra pedig Bieber eljegyezte, a most már feleségét, Hailey Baldwint. A tavalyi évben Selena debütálta a ‘Lose You To Love Me’ című számát, amely a kapcsolatukról szól. Ryan Seacrest rádiós műsorában pedig a következőt mondta:

“Hülyeség lenne tőlem, ha nem vállalnám fel azt, amit akkor éreztem, mert nem lenne hiteles” – mondta Selena.

A visszavonást pedig akkor tette meg, mikor a rajongók észrevették, hogy mit tett. Sokan arra gyanakodtak, hogy a képek kedvelése valójában a PhotoShop műve, hiszen több képernyőfotó is napvilágot látott. Az egyik fotó Justin egy tetoválóművészétől származik, amikor még épphogy elkezdték a hasát kidekorálni. A kép címe a “művészet” lett. A másik kép, amit lájkolt, egy közös fotó volt még 2018 februárjából, mikor egy esküvőn vettek részt Jamaican. Egy paparazzi fotó készült akkor, mikor Sel keze épp Biebs nyakán pihent és egy lépcsőn ültek egymással szemben. A rajongók észrevették a két fotó kedvelését, majd kommentelték a képernyőfotókat “Látunk Selena” bejegyzéssel.

Selena nem tiltotta semelyik exét sem, ahogy azt egyesek szokták megtenni, nemrég például másik exét támogatta, The Weeknd-et, ugyanis egyik számát ajánlotta (Snowchild), hogy hallgassuk meg.

Justin érzelmileg bántotta Selenát?

Selena a “Rare” albummal tette túl magát az elmúlt évein, és az első igazi nagy szerelmén, Justin Bieberen. Egy korábbi interjújában őszintén vallott a fiúról, és hozzátette, a kapcsolatban érzelmi erőszaknak volt kitéve. A 27 éves énekesnő kezdetben óvatosan kezdte el mesélni:

“Úgy érzem, hogy valamiféle erőszak áldozatává váltam.”

Ezzel sokaknál szimpatikussá vált az énekesnő, miszerint óriási bátorság és mentális erő kell ahhoz, hogy valaki ennyire megnyíljon a világ felé. Ám akadtak olyanok, akik azt állítják, csupán figyelemre éhezik. Selenán és Justinon kívül senki nem tudja, hogy mi is történt köztük, ám a The Independent magazin felkapta a témát, és írtak is erről. Kiemelték, hogy ez nagyon fontos megnyilvánulás volt tőle, és remélik, hogy ezzel segít más nőknek is, akik hasonló cipőben járnak.

 

Bieber nem válaszolt Gomez ezen szavaira, de a régi viselkedési problémáiról egy korábbi interjújában elárulta, hogy 19 évesen elkezdte használni a kábítószert, és minden kapcsolatát elrontotta. Úgy jellemezte magát, hogy sérült volt, tiszteletlen volt a nőkkel, dühös volt. Évekbe telt neki, mire sikerült mindent helyretennie. Az újrakezdés viszont nem úgy sikerült a “Jelena” párosnak, ahogy arra számítottak, hiszen hamar szakítás lett a vége, innentől kezdve a fiatal énekesnő mentális állapota pedig romlott. Rásegített az is, hogy Justin két hónappal a lezárás után megkérte Hailey Baldwin kezét, és feleségül is vette.

 

Selena azt is elárulta, hogy a “Lose You To Love Me” tiszteletteljes lezárása volt a kapcsolatuknak, mert erre a való életben nem került sor. Nehéz volt feldolgoznia, de örül, hogy sikerült megtennie. Egy teljesen új fejezet nyílt számára.

 

Justin: “Szerettem és szeretem Selenát!”

Körülbelül egy órája az Instagram visszhangzik Justin Bieber kommentjétől. Nemrég dobta piacra ‘Drew’ nevezetű kollekcióját, tegnap pedig feleségéről, Haileyről posztolt képet, ahol Bieber darabjait viseli. Nem csak ennél a posztnál, de rengeteg utáló kommentet kap az ifjú pár, olyanokat is olvashatunk, hogy “Selena jobban illik hozzá”, “Hailey úgy néz ki, mint egy férfi”, stb… egy Jailey – ahogy az újdonsült párt hívják -, utáló oldal a következőt kommentelte a fotó alá:

“NEM vagy szerelmes Haileybe! Csak azért házasodtál, hogy vissza kapd SG-t, plusz Hailey olyan férfiakkal alszik a hírnévért, mint Shawn Mendes és még rasszista is.”

Justin reagált erre, sőt Instagram sztorijába is kirakta, hogy osszuk meg az üzenetét:

“Éretlen vagy, egy olyan fiókod van, ahol a feleségemet és engem akarsz szét választani. Ez az egész abszurd, miért alapoznám arra a házasságomat, hogy vissza kapjam az exemet, aki ebben hisz az 10 éves, vagy fiatalabb lehet, mert egy értelmes embert nem beszél, vagy gondol ilyeneket. Mindennél jobban szerettem és szeretem Selenát, mindig itt lesz a szívemben, de tetőtől talpig szerelmes vagyok a feleségembe és ő a LEGJOBB DOLOG, ami történt velem. Az a tény, hogy az egész napod azzal töltöd, hogy utálatot terjesztesz, sok mindent elmond rólad, ha ezzel pedig csak az volt a célod, hogy felfigyeljek rád, nagyon rossz irányban haladsz és soha többé nem fogok ilyen üzenetre válaszolni, pedig rengeteget látok. Nem akarok erre több energiát pazarolni, ne írjatok bántó üzeneteket Hailey számára, mint például: “mindig vissza megy Selenához”, “Selena jobb a számára”. FOGALMATOK SINCS AZ ÉLETEMRŐL ÉS HOGY MI A JÓ NEKEM!! Hailey a feleségem, ha nem támogattok benne, akkor azt jelenti engem sem támogattok, nem vagytok rajongók és jó emberek. Ha a szüleid jól neveltek volna akkor nem mondanál ilyeneket, sőt ha semmi szépet nem tudsz mondani, akkor nem mondasz semmit.”