Az októberi ‘Allure Magazin’ címlapján!
Get Glam with Selena Gomez
Apró hírek összefoglalva
“Giving Back Generation” – következő epizód

Szeptemberben derült ki, hogy legjobb barátnője, Raquelle Stevens a TaTaTu-val közösen kiadja pár részes sorozatát, amelyben hírességekkel beszélget fontos témákról. Selena is köztük volt, sőt Courtney és Ashley is, de mellettük Sofia Carson és Nina Dobrev is feltűnt. Nemrégiben leadták az utolsó epizódot, amiben újra láthattuk kedvencünket, aki az elmúlt időszak leküzdeni valóiról beszélgetett barátnőjével. A sorozat csak a TaTaTu alkalmazáson keresztül érhető el, ami ingyenes! A beszélgetésből pár részlet kikerült, így ezeket elhoztam nektek.

A közösségi médiáról és annak negatív hatásáról

Azt akarom, hogy az emberek jó kapcsolatban legyenek a közösségi médiával. Nem tűnik úgy, mintha a közeljövőben eltűnne ez a platform. Úgy gondolom azonban, hogy érdemes tudni azt is, hogy egy valódi világban élünk, és oda kell figyelni az egészségre is. Amikor valamit közzé akarok tenni a közösségi médiában, előtte 100%-ig megbizonyosodom benne, hogy a valódi énemet ábrázolja. Annyi sok gyönyörű lányt látok itt, különböző személyiségekkel, akik teljesen különböznek attól, mint akik a fényképeken láthatóak. Másnak akarnak tűnni, mint akik valójában.  De megértem. Megnéztem mások profiljait – és rájöttem, hogy van mit javítani magamon is.

Sértő megjegyzések

Először akkor tapasztaltam meg ezeket, amikor ingadozott a testsúlyom. Lupuszom van, veseproblémám volt, és magas vérnyomásom, tehát sok egészségügyi problémával kellett foglalkoznom, és ekkor kezdtem észrevenni, hogy mi történik a testemmel. Nem, a lupusz nem befolyásolta a testsúlyomat. Ez az egész a többi kombinációja. Hogy őszinte legyek, ezekre olyan gyógyszereket kaptam, amiket egész életemben szednem kell – és ez függ a hónaptól is, néha nő a súlyom,néha csökken. Csak akkor vettem észre, amikor az emberek elkezdtek támadni ez miatt. Valójában ez az igazság. Ami az életemben történik, az is befolyásolja. Nem tudom mit tenni ez ellen. Megjegyzem, valóban megérintett a dolog.

Nagyon elégedett vagyok az életemmel. Erről már korábban is beszéltem. Olyan ez,mint amikor felteszel egy képet, majd eltűnsz az internetről. Megjelenek egy vörös szőnyegen, vagy bárhova megyek, és nem kell visszanéznem azt (pl.: paparazzi képek). Megcsináltam és ez elég. Nem érdekel, amit az emberek utána mondanak rólam. (tovább…)

Giving Back Generation – vodcast

Selena is csatlakozik legjobb barátnője, Raquelle Stevens “Giving Back Generation” nevezetű projektjéhez. Ez egy vodcast-sorozat lesz, amit a Youtube-on tesznek majd közzé. Fontos témákat fognak boncolgatni, ami érinti a mostani generációt is. Selenán kívül részt vesz benne Sofia Carson, Nina Dobrev, Ashley Cook és Courtney Lopez is. Kedvencünk az első és a második részben lesz majd látható a barátaival, ezeknek a címei is kiderültek már:

1. rész: A barátság értéke
2.rész: Légy kedves

Ha megnézitek, ezek mind valóban Selenát érintő témakörök, így nem is meglepő, hogy pont ezekben a részekben fog szerepelni. Az első rész 23-án fog érkezni, a sorozat rövid előzetese pedig már fel is került a netre. Raquelle minden beszélgetőpartnerével készített egy közös fotót, ezeket feltöltöttem a galériába. Ezeken kívül a sorozat és az első epizód plakátját is megtaláljátok!

image1~13.png  image2~11.png      
001_28129.jpg        
001.jpg