Megnézem a sorozatot
The Hollywood Reporter gáláján

Selena tegnap újra megjelent egy rendezvényen, mégpedig a The Hollywood Reporter “Empowerment in Entertainment” gáláján. Az egészet Los Angelesben rendezték meg, és meghívták kedvencünket is. Erre az alkalomra egy pöttyös laza Celine Polka Dot ruhát választottak Kate Young stylisttal. Szerintem ez a darab kicsit öregítette őt, nem volt összhangban a hajával és sminkjével sem. A frizuráját most is Marissa Marino készítette, aki laza loknikkal dobta fel, ezzel kislányos hatást érve el. Ezen segített az is, hogy jobb oldalt el volt tűzve egy csattal. A sminkje szintén Hung Vanngo munkája, egy szolidabbat csinált Selena számára. A bevonuláskor bájosan pózolt a fotósoknak, mosolya most visszafogottabb volt a We Day-hez képest.

image5~476.jpg  image6~456.jpg  image7~433.jpg  image12~327.jpg  image15~287.jpg
Az ünnepségen rajta kívül Oprah Winfey is jelen volt, mint kiemelt vendég, de ott tartózkodott még Alicia Keys és Serena Williams is. A belső résznél az asztaloknál boldogan, széles mosollyal láthattuk Selena-t, aki később Oprah társaságához is odament, majd összeölelkezve fotózkodtak is egyet.

image1~619.jpg  image2~569.jpg  image3~535.jpg  image4~513.jpg  image1~620.jpg
Selena-t érte a megtiszteltetés, hogy bejelenthetett egy új, ösztöndíjas programot, ami a “Young Executives Fellowship” nevet kapta. Célja, hogy a los angeles-i rászoruló közösségekben élő fiatal lányokat és fiúkat segítsék, akiket érdekel a filmográfia, a televízió és a zeneipar – így nem is meglepő, hogy ezt pont Gomez közölte. Fel is hívták őt a színpadra, ahol pár fiatal tudóssal jelent meg, akik a kapott ösztöndíjukból már a saját ötleteiket fejlesztik. A bejelentés után óriási tapsvihar köszöntötte őket. Selena beszédét elérhetitek videó formájában, de le is fordítottam nektek.

Nagyon hálás vagyok, amiért itt lehetek és képviselhetem a generációmat, akik inspirálnak engem. Látom őket, ahogy felkelnek és igazán kitartóan küzdenek az álmaikért. Ők csodálatos nők és férfiak, felnézek rájuk, itt vannak oldalt, nagyon hálás vagyok nekik. Egy évvel ezelőtt néhány szórakoztató cég vezetői, köztük a The Hollywood Reporter, WME és az Amazon Studios, leültek és feltettek egy nagyon egyszerű kérdést: miért nincs sok változás a csúcson? Ez volt az a pillanat, amikor a The Hollywood Reporter úgy döntött, hogy elindít egy új programot, amivel ajtókat nyithat a legjobbaknak és legfényesebb tehetségű fiatal nőknek és férfiaknak. Ők azok, akik sosem tudták elképzelni, hogy valaha fényes karriert érhetnek el Hollywoodban. Nekik segítenek elérni a csúcsot. Ezt a programot úgy hívják, hogy “Young Executives Fellowship”. Ez egy figyelemre méltó partnerség, amely magában foglal 6 felső média céget. Big Brothers, Big Sisters, The Los Angeles Compton Inglewood-i iskolai kerület és három másik rangos egyetemet: Emerson Főiskola, Howard Egyetem és az USC. Minden évben 20 briliáns diák egy két éves kezdő programban indul, amely egy három hetes nyári kurzussal kezdődik az USC filmes karán. Ezek a kezdő vagy idősebb diákok egyéni mentorokat fognak kapni, SAT tanítást az Emerson Főiskola táborában, és fizetett nyári gyakorlaton lesznek.

image1~622.jpg  image3~537.jpg  image6~458.jpg  image7~435.jpg  image8~404.jpg