A ‘Cruella De Vil’ című száma jelent meg először, mint első videó klip. 2008 február 14.-én, Valentin-napon publikálták, bár az ünnephez nem volt köze. Cruella De Vil, mint Szörnyella De Frász jelenik meg a klipben. A ‘101 kiskutya’ filmzenéje lett és a Disney Channel-ön debütált. A Walt Disney Records adta ki és így a ‘Disneymania 6’ albumra került fel.

A ‘Fly To Your Heart’ című klip szintén 2008-ban látta meg a napvilágot, pontosabban október 12.-én. A Walt Disney Records által került kiadásra, így a ‘Csingiling’ albumra került fel. Nem is csoda, hiszen ahhoz a meséhez rögzítették a dalt, kedvencünk is hercegnőként szerepel a videóban. Michella Tumes írta a zenéhez a dalszöveget.

A ‘One And The Same’ 2009 június 9.-én került ki. Szintén a Walt Disney Records által, a ‘Hercegnő Védelmi Program’ albumra. A dalban gyerekkori legjobb barátnőjével, Demi Lovato-val énekel. A közös filmjüknek az egyik betétdala.

Saját sorozatához, a ‘Varázslók a Waverly Placeből’-hez készítették a ‘Magic’ című slágert, amely 2009 augusztus 4.-én debütált, szintén a Walt Disney Records által. A dalt eredetileg a skót Pilot zenekar adta volna elő.

A ‘Falling Down’ című szám volt az első, amelyből klip készült az első saját lemezéről. 2009 augusztus 28.-án adták ki, a Hollywood Records által. A ‘Kiss & Tell’ című albumán foglal helyet. A dal az első kislemez Selena Gomez & The Scene debütáló albumáról. A Disney Channel-en volt a premierje. A kritikusok és a rajongók is jól fogadták, a Billboard listáján a 92. helyen jelent meg.

A ‘Tell Me Something I Don’t Know’ szintén 2009-ben jelent meg, pontosítva november 30.-án. Felkerült a ‘Kiss & Tell’ és az ‘Another Cinderella Story’ albumra is. A kiadó most a Razor & Tie volt. A dal a “Hamupipőke történet” c. film egyik dala. A Billboard 100-as listáján az 58. helyen debütált. 1,1 millió példányban értékesítették. A klip története egyezik a filmével.

A ‘Naturally’ című szám szintén a ‘Kiss & Tell’ albumon foglal helyet. 2009 december 11.-én adták ki a videó klipet a Hollywood Records által. A klip már 2 VEVO elismerést is kapott! A Billboard 100-as listáján a 29. helyig sikerült feltornáznia magát.

A ‘Round And Round’ című dal második lemezéről van, amely a ‘A Year Without Rain’ nevet viseli és a Hollywood Records által lett kiadva. A klip 2010 június 21.-én került fel a YouTube-ra. Ez az első kislemez a 2. albumukról. A klipet magyarországi tartózkodásának ideje alatt forgatták Budapesten. A város számos nevezetessége látható is benne.

Az album címéről kapott szám, a ‘A Year Without Rain’ 2010 augusztus 27.-én jelent meg a Hollywood Records által. Állítása szerint ez a kedvence is róla, hiszen ha meghallja nagyon jól érzi magát tőle.

Selena és a zenekar 3. közös albumának (When The Sun Goes Down) első kislemeze. Priscilla Renea írta Emanuel Kiriakou-val együtt. A videót Los Angelesben forgatták 2011 február 12 és 13 között. Ez a Selenatorok himnusza. A megjelenése 2011 március 11.-én volt, a Hollywood Records kiadásával.

Antonina Armato és Tim James írta a dalt Selena-nak és csapatának. Több zenei listán is a legjobb 10-ben nyitott. Ez a When The Sun Goes Down 2. kislemeze. A ‘Love You Like A Love Song’ 2011 június 23.-án jelent meg.

Leah Haywood, Daniel James és Tony Nilson írta a 3. kislemezt. A kritikusok remekül fogadták, és a dallistákon is jól szerepelt. A ‘Hit The Lights’ 2011 november 16.-án debütált. Két klip is készült hozzá. A ‘When The Sun Goes Down’ című album egyik slágere.

Jó egy évnyi szünet után Selena visszatért, immáron szóló előadóként. Saját bevallása szerint remekül érezte magát a videó forgatásakor, hiszen imád táncolni. Első szóló albumáról, a ‘Stars Dance’-ről megjelent ‘Come And Get It’ 2013 május 7.-én látott napvilágot, szintén a Hollywood Records által.

Kissé másabb stílusú, mint a Stars Dance album első kislemeze, pörgős, bulis dalra sikeredett. A kritikusok is jól fogadták. A ‘Slow Down’ 2013 július 19.-én került ki.

21. születésnapja alkalmából osztotta meg ezt a videót, melyben egy óriási partit csapnak. Emellett azonban korábbi videóinak bevágásait is láthatjuk. 2013 július 22.-én debütálta, ekkor lett nagykorú kedvencünk. A ‘Birthday’ című sláger a ‘Stars Dance’ albumon foglal helyet.

A For You c. válogatás album egyetlen új dala. Egyszer adta elő élőben, és soha többet nem is fogja. A dal Justin Bieber-ről és a szakításukról szól. A ‘The Heart Wnats What It Wants’ című szám 2014 november 6.-án került ki. Selena elmondása alapján már régóta várt erre, hogy ezt megoszthassa.

A Revival album első kislemeze, mely három millió példányban kelt el a kiadás elején. Bár sokan támadták Selena-t a döntés miatt, hiszen a rajongók inkább a Same Old Love-t filmesítették volna meg, mégis az album legsikeresebb kislemeze lett. Az első lemez és klip is az Interscope által valósult meg. 2015 június 26.-án láthattuk a klipet és egy másfajta stílust is kapott a zene a klipben, mint ami a lemezen rajta van.

A várva-várt dal második kislemezként jött ki. Charli XCX írta Selena-nak, akinek megtetszett, és fel is került a Revival albumra. A ‘Same Old Love’ 2015 szeptember 22.-én került ki.

A Revival harmadik kislemeze lett ‘Hands To Myself’ című dal. Selena a videóban egy modell rajongóját alakítja, aki azt képzeli, hogy járnak, így betört a fiú lakására is. Karácsony előtt, 2015 december 21.-én kaptuk meg.

Fél évnyi várakozás után kiadta a Revival 4. kislemezét is, amihez egyszerű, fekete-fehér videót forgattak, azonban amit képvisel, igenis jelentős! A slágerlistákon is remek helyeken nyitott vele Selena. 2016 június 6.-án kaptuk meg.

Egy évnyi szünet után új dallal jelentkezett Selena, amihez egy visual videó után a rendes klipjét is kiadta. 2017 június 14.-én kaptuk meg a ‘Bad Liar’-t, amely ekkor még kislemezként került ki, de a ‘Rare’ című albumon (2020) kapott helyet!

A második “meglepetés-videó”, melyet még a Bad Liar végén harangozott be. A dalnak a rapper, Gucci Mane is közreműködött. A klipet Petra Collins rendezte. Az Interscope Records által kiadott ‘Fetish’ című klip 2017 július 26.-án került ki. Ehhez egy dalszöveges videót is publikáltak, ahol SelGo száját láthatjuk, amint énekel. Szintén ekkor, mint kislemez, megjelent de ez is a ‘Rare’ (2020) albumon foglal helyet.

A DJ, Marshmello-val közös dalukat, a ‘Wolves’-t már nagyon várták a rajongók. Több visual videó is készült hozzá, ám a végleges novemberben debütált, pontosabban 2017 november 17.-én. Ez is a ‘Rare’ albumra került fel.

A ‘Back To You’ a 13 okom volt c. sorozat egyik dala. A “Rare” nevű albumra is felkerült! 2018 június 5.-én jelent meg.

DJ Snake maga sem gondolta volna, hogy a ‘Taki Taki’ ímű. dal világszerte ekkora siker lesz! Bár a közreműködők sem voltak akárkik: Selena Gomez, Cardi B és Ozuna. 2018 október 9.-én debütált, egyszer elő is adták élőben!

Selena a 2019-es évet egy közös dallal indította Benny Blanco-val, akivel korábban is dolgozott már együtt. Az ‘I Can’t Get Enough’ jól teljesített a listákon! Pontosan március 12.-én jelent meg.

A ‘Lose You To Love Me’ az első #1 Billboard dala! A videó klipet a iPhone 11-esekkel vették fel, a végeredmény pedig tökéletes. A dallal lezártnak tekinti Justin Bieberrel való bonyolult kapcsolatát. Ez volt a legelső szám, illetve klip, amely megjelent a ‘Rare’ albumról. 2019 október 23.-án kaptuk meg.

Amíg a ‘Lose You To Love Me’ a szakítás utáni időszakot ábrázolja, addig a ‘Look At Her Now’ az ezen történő túllendülést, feltámadást jelenti. A klipet másnap, a ‘LYTLM’ megjelenése után kaptuk meg. Szintén a ‘Rare’ album egyik kislemeze.

A harmadik videó klip a ‘Rare’ c. albumról pont az, amely a legújabb lemez nevét viseli. Csodás helyen forgatták le a videót, amelyhez egy kis kevés számítógépes effektet adtak hozzá. A klip különlegessége az, hogy az összes eddigi munkásságát bele csempészte a klipbe, így a WOWP-tól elkezdve a ‘Love You Like a Love Song’-ig mindent láthatunk. 2020 január 10.-én töltötte fel a YouTube-ra.

A következő videó klip a ‘Dance Again’ című számból készült, amely eredetileg egy reklám alá lett festve. Selena egy selyemruhát és hosszú csizmát visel és táncol. Érdekesség, hogy a sminkjét saját termékeivel, a ‘Rare Beauty’-val készítették el. A pörgős szám szintén a listák élére került.

A ‘Rare’ Deluxe kiadása április 9.-én történt meg, köztük három új számmal: ‘Boyfriend’, ‘She’ és ‘Souvenir’. Ebből az első dalhoz már másnap kaptunk is egy videó klipet, mely szintén varázslatos témát dolgoz fel egy kicsit, mint maga a ‘Rare’ klip. A YouTube-on pontosan 18:00-kor debütált, a klipben három randit dolgoz fel benne, ebbe pedig belevisznek egy kis csavart: kedvencünk elővesz egy szérumot, majd bekeni vele a nyakát. Ettől a randipartnerek békává változnak. Érdekesség, hogy itt is saját sminktermékeit használja fel. A dal pedig egy SMS alapján született meg. Az egyik dalszövegíró, Justin Tranter közölte, hogy a dalban nagyon fontos üzenet az, hogy “akarom”, pont ezért nem a “szükségem van rá” kifejezést használják. A férfi hozzá tette: “Azt üzenet azt sugallja, hogy “akarom” és nem azt, hogy “szükségem van rá”.Nagyon fontos szavak. Ezt pedig mindenképp tisztázni akartuk, mert senkinek sincs szüksége egy ki..ott barátra. Csak akarsz egyet. De senkinek sincs szüksége rá.”

Daniel Trevorral működött közre a ‘Past Life’ c. dalnál, amely az énekes egy korábbi számának remix verziója. A karantén ideje alatt dobta össze a két énekes a számot, amelyhez korábban már kiadtak egy dalszöveges videót, azonban elkészítették hozzá a hivatalos videó klipet is, amelynek leginkább a grafikáján van a hangsúly. A dal a múltbeli, mérgező dolgok elengedéséről szól, ez Selena szívéhez nagyon közel áll. A klip érdekessége, hogy a természetbeli tájak össze vannak szerkesztve az énekesekkel, egyfajta utazást tehetünk így.

A dél-korei lánycsapattal, a BLACKPINK-kel működött közre kedvencünk, így megalkották az ‘Ice Cream’ című számot, amely a nyár utolsó napjaiban debütált.