Selena Gomez nem tűnt el. Nem egészen, de az Instagramon néhány hónapig (142 milliós követői táborával) egy ideig eltűnt, szinte minden médiafelületről. Januárban nyugodtan költözött Orange County-ba, Kaliforniába. Itt ő, és a Hillsongos barátnője, Raquelle (Stevens) rengeteg időt töltenek együtt.

Olyan spontán volt minden. LA-ben klausztrofóbiás voltam. Nem tehettem meg semmit, amit itt igen. Ez egyszerűen lehetetlen – mondja.

Ingatlanja értékesítése után – ami 3,3 millió dollárért kelt el – a francia rapper, Montana vette meg az énekesnő stúdióházát. Most épp egy kávézóban ülünk, Gomez farmert visel, haját összefogta és épp kinyitja műanyag ételhordóját, ami tésztát rejt.

Azt hiszem minden nagyon fontos volt az életemben – mondja – Visszatérek az egyszerűséghez, mert mindig is olyan voltam. Nem én vagyok az, aki azt mondja: Jobban érzem magam, mint valaha. Én inkább azt mondom: Pontosan ott vagyok, ahol kell lennem, boldog vagyok, hogy itt lehetek.

Ez a sok önismeret, és csak 26 éves. Ó istenem! Hogy van?

Egy pillanatig úgy tűnt számomra, hogy mindent jól csináltam, mert csak azt éreztem, hogy így kell lennie. Aztán egyik alkalommal egy barátommal ebédeltem együtt, aki annyit kérdezett: “Jól érzed magad?” Furcsa volt. Megvehetsz egy márkás hűtőszekrényt, de az én értékemmel mi a helyzet?

Ez nagyon nehéz. “Nem, ez igaz.” – mondja. “Nem vagyok materialisztikus. A barátaim sem, és nem is ítélnek el. Imádom a masszázsokat, szeretek szép dolgokat csinálni,venni… De csak ettől lesz értékem? Jól érzed magad egy szép tárgytól. De ettől értékesebb leszek?

Ezek mind erős, nehéz kérdések. És jelzik, hogy merre tart. Mert ez így van, hisz megváltozott a jellemzése: ő énekes, színész, producer és divattervező (nemrég debütált a második saját kollekciója a Coach-nál), és most épp gyakornokként tevékenykedik, “bővíti” az önéletrajzát.

Korábban egy névtelen irodaházban találkoztunk az A21-nél – ez egy non-profit szervezet, amely a világon jelenlévő emberkereskedelem megszüntetésével foglalkozik. Itt volt önkéntes Gomez is. A dél-kaliforniai iroda (a világon 14 irodájuk is van) nincs megjelölve, és a weboldaluk sem tartalmaz pontos címet. “Ez óvintézkedés” – mondta Laura Staph, a szervezet globális koordinátora. Tőle kaptunk meghívást az irodájukba is.