Mostanában olyan képek jelentek meg Selenáról, ami a Disney-s korszakából vannak. Ilyenek például azok a promó képek, amik még a Demi Lovato-val közös filmjéhez, a “Hercegnő Védelmi Program“-hoz készültek. Ebben Carter Mason-t alakította, és az egyik személyes kedvencem volt ez a film. Épp májusban lesz 11 éves, és hihetetlen, hogy mennyire szalad az idő.

image6~741.jpg  image3~898.jpg  image5~783.jpg  image8~646.jpg  
A “Varázslók a Waverly helyből” c. sorozat negyedik, és egyben befejező évadának promó képei közül is kaptunk újakat. Java részt stúdiófotók kerültek elő, de van, amit a díszleteknél lőttek róla. Fura így visszanézni Selenára, hisz milyen kislány volt még 10 évvel ezelőtt.

image3~899.jpg  image5~784.jpg  image7~696.jpg  image12~523.jpg  image16~441.jpg
2009-ben adta ki a The Scene formációval együtt a “Kiss&Tell” albumot, amivel sikerült berobbanniuk a zenei köztudatba is. A leginkább átütő sláger a korongról a “Naturally” volt. Az album fotósorozatából került fel a netre egy eddig nem látott darab, amin frufruval, és az ajkain strasszkövekkel formázott szívvel látható.

EX-Mt9cXsAA_D2W.jpg       

A mai nap folyamán Instagramon tartott élő közvetítést, melyben rajongójával beszélgetett, aki a Selena babás videoklipeket készítette. Kedvencünk nagyon aranyosan kérdezősködött rajongójáról. Megtudtuk, hogy a babaruhákat is saját maga készíti, mindössze 15 éves, neki is van egy kutyája, akit Lunának hívnak, illetve Kanadában él. Mindketten elmondták, hogy nem sok mindent csinálnak mostanában a karantén alatt, minden napjuk ugyanolyan. Selena megmutatta rajongójának házi kedvenceit, Winnie-t és Daisy-t. Az énekesnő hiányolja, hogy a rajongóival beszélhessen, többek között ezért is hívta fel őt és megnyugtatta rajongóját, hogy továbbra is tartani fogják a kapcsolatot és írni fog neki. Elmondta, hogy mennyire értékeli a dolgokat amiket érte csinált, majd elköszöntek egymástól és egyedül folytatta az élő közvetítést. Indított egy adománygyűjtést, mely során az összegyűlt pénz a ‘Plus 1’-hez kerül, amit Covid-19 kutatására fordítanak. Ezután rajongói kérdéseire válaszolt. Elmondta, hogy a ‘The Untethered Soul’ és a ‘The Nanny’ azok a könyvek, amiket jelenleg vásárolt és olvas. Továbbra is tartja a kapcsolatot David Henrie-vel, aki Justin-t alakította a Varázslók a Waverly helyből című sorozatban. A mindennapjait azzal tölti, hogy sétálgat, FaceTime-ol a barátaival, sütöget, de elég unalmasan telnek a napjai. Arról is kérdezték, hogy mikor fog megjelenni a Rare Beauty, de sajnos nem tudott pontos dátumot mondani a kialakult helyzet miatt, viszont elmondta, hogy minden amit a videóban visel az a saját kollekciójából való. Arról, hogy várható-e új dal tőle, csak egy halk ‘Igen’ volt a válasza. Továbbá felsorolta azokat az ijesztő horror, illetve thriller filmeket, melyeket mindenkinek ajánl. Ezek közé tartozik a ‘The Hunt’, a ‘Hounds Of Love’, a ‘Ready or Not’, a ‘Sweetheart’ és a ‘Revenge’ is. Végül pedig megköszönte az adományokat és hogy végignéztük a közvetítést és megerősítette, hogy gyakrabban fog live-olni, mert szeretne a rajongóival beszélgetni. Tekintsétek meg ti is a videót!

A hétfői napon az Apple Music készített egy interjút kedvencünkkel FaceTime-on keresztül az #AtHomeWithAppleMusic keretein belül. Selena sok mindenről beszélt, többek között arról, hogy éppen egy stúdiót alakít ki a házában annak érdekében, hogy továbbra is tudjon zenét csinálni ebben a helyzetben. Elmondta, hogy örülne neki, ha Stevie Nicks énekelne az esküvőjén, vagy valaki, aki azt a zenei stílust képviseli. Beszélt barátnőjéről, Julia Michaels-ről és karrierjéről. Kid Cudi-ról is szó esett, Selena szerint nagyon jó a zenei ízlése és ő készteti arra, hogy női rappereket hallgasson. Továbbá megtudtuk, hogy a kezdetektől fogva óriási rajongója Rihannának és imádja a ‘Love On The Brain’ című dalát. Billie Eilish ‘xanny’ című számáról is beszélt, teljesen azonosulni tud a dal jelentésével és nagyon igaznak tartja. Nézzétek meg a videót ti is!

Facebook oldalán osztott meg egy kedves kis videót az énekesnő, melyben legújabb kislemezét, a ‘Boyfriend‘-et promótálja. Megköszönte Ausztráliának a támogatást és reméli mindenki épségben van. A videót ‘ide‘ kattintva érhetitek el.

Gregg Sulkin, akit Mason személyében ismerhettünk meg a Varázslók a Waverly helyből című Disneys sorozatból a mai nap folyamán egy videós beszélgetés során említette meg kedvencünket. Elmondása szerint Selena benne lenne egy találkozóban, ahol az egész szereplőgárda jelen lenne. A videórészletet ‘itt‘ nézhetitek meg.

Tom Bachik, Gomez műkörmöse osztott meg 2 fotót az énekesnő körmeiről. Az első kép 2016-ban készült, a második pedig a ‘Boyfriend’ forgatásán.

EWnzmlcXgAAicDQ.jpg EWyQnp7XkAALp4s.jpg
Selena egyik legjobb barátnője, Francia Raisa TikTok-on osztott meg egy videót (itt), melyben a Taki Taki-ra táncol, a koreográfiára Sel is reagált egy kommenttel. A mai napon feltöltött egy régebben készült videót, melyben a ‘Vulnerable‘ című dalára táncol a fürdőszobájában. Tekintsétek meg ezt is (itt). Az egyre népszerűbb alkalmazáson az énekesnő immár 18 millió követővel rendelkezik. Az Instagramon is növekedett a követőinek száma, már 175 millióan követik. A napokban pedig a YouTube-on övé lett a 20. legkövetettebb csatorna, 25,4 millió feliratkozóval, ezzel megelőzve Shawn Mendes énekest.

Végül pedig a ‘We‘ bejelentette, hogy Június 6-án sulizáró ünnepséget tart. Ehhez többek között Shay Mitchell, Natalie Portman, Shawn Mendes és Selena is csatlakozni fog a CTV keretein belül!