Selena az utóbbi időben ismét eléggé eltűnt a nyilvánosság elől, és a közösségi oldalain sem volt túlságosan aktív. Ez viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy a háttérben nem munkálkodik valamin, vagy, hogy nem törődik a rajongóival. A híres dél-koreai lánybanda, a Blackpink jelentette be, hogy augusztusban jelenik meg a legújabb lemezük, azon pedig lesz egy közös dal egy másik énekessel, akinek a nevét egyelőre nem fedték fel. A pletykák szerint viszont az a közreműködő nem lesz más, mint Selena, ugyanis nemrégiben bejegyeztek egy közös dalt Everybody címmel, de kihangsúlyoznám, hogy egyelőre semmilyen pontos információt nem tudunk, a banda kiadója is felhívta a figyelmet arra, hogy hamarosan be fogják jelenteni az előadó nevét, hogy véget vessenek a találgatásoknak, de reménykedjünk, hogy valóban Selena lesz az.

Tehát amíg az énekesnő rajongói várják a fejleményeket, addig Selena is gondol ránk, néhány órával ezelőtt ugyanis nagy nosztalgiába kezdett, mivel hiányoznak neki a támogatói és meg is osztott néhány képet az Instagram sztorijában, amelyeken mind a rajongóival láthatjuk, ezek többsége a Revival turné ideje alatt készült. Emellett még a közösségi oldalára feltöltött egy egy perces videót is, amiben elmagyarázta, hogy pontosan miért tűnt el és mi folyik körülötte mostanság. A videóban a következők hangzottak el:

Sziasztok! Csak szerettem volna időt szánni arra, hogy felvegyek egy gyors üzenetet nektek, mert mostanában nem posztoltam túl sokat. Csak szerettem volna tudatni veletek, hogy szeretlek titeket, hiányoztok és nagyon sok izgalmas dolog fog érkezni, amit alig várok, hogy megoszthassak veletek. Csak úgy gondolom, hogy ennek az évnek az eleje miatt, meg minden miatt, ami történt, kissé érzéketlen lett volna olyan dolgokat posztolni, amik vidámak vagy ünnepélyesek, ez nagyon nehéz volt a számomra. És kihasználtam az időt, hogy tanuljak, hogy igazán megértsem, hogy mi történik, és ez továbbra is a prioritásom lesz. De most tudatom veletek, hogy ezentúl picivel aktívabb leszek és több szeretetet fogok küldeni, többet megmutatok a személyes dolgaimból és azokból, amiken dolgoztam. De köszönöm, hogy itt vagytok nekem és mindig támogattok. Hamarosan jelentkezem.

instasztori1.jpg instasztori2.jpg instasztori5.jpg instasztori3.jpg instasztori4.jpg


A szavát betartva Selena valóban megmutatta a rajongóinak, hogy min dolgozott mostanában, ugyanis Trevor Daniel YouTube csatornájára került fel ma este egy színfalak mögötti videó, így a most már megtudhatjuk, hogy pontosan hogyan is készült el az a bizonyos 4K-s animációs videoklip a Past Life-hoz, ami sokakat meglepett.

Az elmúlt pár napban összegyűlt néhány új információ Selena projektjeivel kapcsolatban, mindezek mellett pedig eddig nem látott fotók is debütáltak, melyeket most elhoztam nektek ebben a bejegyzésben.

Az énekesnő a mai napon ünnepli a 28. születésnapját, az oldal nevében is szeretnék neki egy tartalmas, szeretetben és békességben gazdag napot kívánni. Hét évvel ezelőtt, 2013. július 19-én debütált az első szólóalbuma Stars Dance címmel, amelynek első dala pontosan a Birthday nevet kapta, mindenkit bíztatok, hogy streamelje ezt a dalt a mai napon. Az album születésnapjának alkalmából került fel az internetre egy eddig nem látott promóciós fotósorozat kép, ami nagyon vagány, ehhez hasonlót korábban nem is láthattunk.

EdSs65WXsAE7anc.jpg

Szintén július 19-én, tavaly egy igazán fontos alkalomra került sor, ugyanis kimondta a boldogító igent a kedvencünk unokatestvére, Priscilla DeLeon, szerelmének Jay Cosme-nak. Az esküvőre Dallasban került sor, természetesen Selena is részt vett, ő volt az egyik koszorúslány. Az egy éves házassági évfordulójuk alkalmából előkerültek eddig nem látott fotók a lagziról, ezeknek a hátterében Selena is feltűnik.

EdUT71uXkAAgjuF.jpg EdUVRatWAAUk4pt.jpg EdUT8FuXsAYqjPx.jpg EdW8-uKXkAEndXp.jpg EdUT8VOXsAE72-4.jpg

Az egyelőre még kérdéses, hogy idén hol ünnepli Selena a születésnapját, a vírushelyzet miatt valószínűleg nem utazhat túl messzire, viszont azt tudjuk, hogy tavaly Olaszországba utazott a baráti társaságával. Ma az egyik barátnője, Lina Kaniewski nosztalgiázott egy kicsit, feltöltött egy fotót, ami Capriban készült róluk, illetve egy videót is, amelyen a közös vacsora egyik pillanata lett megörökítve, ezt ide kattintva megleshetitek. A lány a #28YearsWithSelena (28 év Selenával) hashtaget használta a videó megosztásakor, ami a Twitteren is világtrend volt.

EdhR3TgWAAAor5p.jpg

A képek sorát pedig még néhány régi forgatási és kampányfotóval zárnám. Először is a Revival turné időszakára kalauzolnálak vissza benneteket, ugyanis akkor Elie Jonathan számtalanszor fotózta le a kedvencünket. Az énekesnő ekkor látogatott el a fotós cégéhez, a Swim Socialhoz, itt készült róla egy egyszerű, de mégis gyönyörű fotósorozat, melynek albumát most egy nem látott képpel bővítettem. Továbbá az sem újdonság, hogy Selena évekig dolgozott együtt a Pantene hajápolási márkával, utolsó kampányát még tavaly forgatta le velük, melynek színfalai mögül kaptunk egy képet. Végezetül pedig a Dance Again klip forgatásáról töltöttem fel a galériába egy csodaszép fotót.

EdgjYuqXkAEflVj.jpg Edh4s6DXgAUQDPD.jpg Edd2PKFWoAENZvy.jpg

Ezennel rá is térnék Selena új projektjeire, elsőként a The Broken Hearts Gallery című romantikus vígjátékról lenne szó, melynek ő lesz a vezető producere. A film megjelenésére nem kellett volna sokat várnunk, hiszen a tervek szerint július 17-én lett volna. Az elmúlt napokban a Deadline többször is informálta az olvasóit arról, hogy a végeredményt később hozzák a nyilvánosságra, eredetileg augusztusra ütemezték át, de a tegnapi hírek szerint egyelőre a vírushelyzet miatt nincs pontos megjelenési dátum!

Azonban addig sem kell elcsüggedni, hiszen hamarosan újabb projektet láthatunk Selenától. Aki régebb óta követi őt, az tudhatja, hogy nem csak az éneklés, a színészet érdekli őt nagyon, hanem a konyhában is szeretné kipróbálni magát. Még májusban jelentették be, hogy jelentkezik egy főzőműsorral, hogy az embereket a karanténban is szórakoztatni tudja. Nemrégiben kiderült, hogy a műsor neve Selena + Chef lesz és augusztus 13-án fog debütálni a HBO Max jóvoltából. A leírás alapján minden epizódban Selena egy mesterséffel fog együtt főzni, a nézőkkel pedig különböző tippeket és trükköket fognak megosztani, ezzel megkönnyítve mindenki dolgát a konyhában. Az epizódok szerves részét fogja képezni valamilyen ételhez kapcsolódó jótékonykodás is, de nem marad ki belőle a humor sem. A sorozat logóját már feltöltöttem a galériába, illetve elhoztam listát is, hogy az adott epizódokban kivel fog főzni Selena.

1. epizód: Ludo Lefebre
2. epizód: Antonia Lofaso
3. epizód: Candice Kumai
4. epizód: Roy Choi
5. epizód: Jon and Vinny
6. epizód: Nancy Silverton
7. epizód: Angelo Sosa
8. epizód: Tanya Holland
9. epizód: Daniel Holzman
10. epizód: Nyesha Arrington

EdUj5pVWsAAuxsE.jpg

Selena és csapata egyszerűen nem bírnak leállni a további “Boyfriend” videókkal, nemrég egy újabbat töltöttek fel. Ehhez igazából nem nyúltak hozzá, változtatások nincsenek, csupán lábjegyzetekkel egészítették ki, amik néha-néha felvillannak. Ezeket most lefordítottam és összegyűjtöttem nektek. A videóba ráadásul új képek is bekerültek a forgatásról, feltöltöttem a galériába mindet.

  • A ‘Boyfriend’ az utolsó dal a Rare album deluxe változatán, ami Selena harmadik stúdióalbuma
  • A videót Matty Peacock rendezte, aki korábban Billie Eilish és Khalid “lovely” és Carly Rae Jepsen “Too Much” klipjét is
  • A klip témáját illetően az ‘American Hustle’, a ‘The Love Witch’ és a ‘The Princess and the Frog’ inspirálta: “Az egyik film a női erőről, szerelemről/vágyról szól, míg a másik egy könnyed mese, amit mindannyian ismerünk. Csak arra volt szükségünk, hogy elkészítsük Selena saját mese verzióját“.
  • A póker jelenetet eredetileg másképp tervezték, Selena egy jósnővel találkozott volna. A Molly’s Game ihlette meg Selenát, és arra kérte a rendezőt, hogy egy póker jelenet legyen inkább
  • Észrevettétek a hamutartót a bájital mellett, amit két béka tart?
  • A randis jeleneteket vették fel elsőként
  • A bájital ötlete a Death Becomes Her c. filmből jött, ami egy klasszikus sötét vígjáték, de ott az örök ifjúság főzeteként szerepel
  • A bájital igazából mandulatej, az üvegcsében egy lilán égő cső van
  • Selena először meg se akarta fogni a békákat, a forgatás után pedig már meg akarta tartani őket
  • A dalt együtt írta Julia Michaels és Justin Tranter társaságában, akikkel korábban is dolgozott már együtt (a dalt egyébként egy nekik szánt üzenet ihlette)

image2~967.jpg  image1~1087.jpg  image4~849.jpg  image5~785.jpg  image3~900.jpg

Az Interview magazinhoz készült fotósorozatot már láthattátok, ráadásul abból készült a kinézetünk is. Akkor egyszerre jelent meg a címlap a képekkel és az interjúval együtt. Azóta csend lett körülötte, nem is nagyon hallottunk róla, egészen mostanáig. 6 darab kulisszák mögötti képet adtak ki a fotózásról, amiken láthatjuk, hogy mennyire élvezte a munkát Selena. Ezek is olyannyira jók lettek, mint amiket megjelentettek az újságban. Itt is láthatjuk, hogy a vádakkal ellentétben nem szerkesztették túl a képeket, mert Selena egyszerűen itt is tökéletesen fest.

image3~3.jpeg  image1~1063.jpg  image4~830.jpg  image6~2.jpeg  image5~2.jpeg

A mai nap folyamán napvilágot látott egy interjú, melyet a Harper’s Bazaar magazin készített Demi Lovato énekesnővel. Selena és Demi kiskoruk óta ismerik egymást, nagyon sokáig elválaszthatatlan barátnők voltak. Még januárban osztott meg Instagram sztorijában Gomez egy képet egykori barátnőjéről, aki ‘Anyone’ című dalával debütált a Grammy díjátadó színpadán. Selena így írt az előadásról:

” Azt kívánom bár lennének szavak arra, hogy milyen gyönyörű, inspiráló és megérdemelt volt az a pillanat. Demi, nagyon örülök neked. Köszönöm a bátorságodat “

Demi akkor nem reagált rá semmit. A mai nap pedig így nyilatkozott róla:

” Amikor valakivel együtt nősz fel, mindig szeretni fogod őt,”
“De nem vagyunk barátok, szóval olyan érzés volt …” Lovato megállt. “Mindig szeretni fogom, és mindenkinek a legjobbat kívánom”

Továbbá kaptunk egy színfalak mögötti fotót, ami még a ‘Boyfriend’ videóklipjének forgatásakor készült. A képet Selena osztotta meg Instagram sztorijában.
Végül pedig az iHeart Radio osztott meg egy képet kedvencünkről és legjobb barátnőjéről, Taylor Swiftről. A posztot Gomez is lájkolta!

“Csak azért posztolom, mert hiányoznak a legjobb barátnőim”

EVk8UuvWsAAm1el.jpg EVhBScGWsAEUCHZ.jpg