Az októberi ‘Allure Magazin’ címlapján!
Get Glam with Selena Gomez
Apró hírek összefoglalva

Megjelent a “13 okom volt” c. sorozat 3. évadának hivatalos előzetese. A rövid videóban láthatjuk az eddig megismert szereplőket, kivéve Hannah Bakert, akit ugye Katherine Langford alakított. A színésznő korábban már elmondta, hogy a 2. évad volt az utolsó, ahol eljátszotta a szomorú sorsú tinilányt. Így tehát eléggé sokakat foglalkoztatott, hogy a Hannah-ra épülő történet vajon ezek után hogy folytatódik? Az ötletesen összevágott videóból kiderül, hogy az új sztori az lesz, hogy “Ki ölte meg Bryce Walkert?“, amivel szerintem abszolút eltérnek a sorozat lényegétől, és magától az eredeti történettől is. Sajnálatos tény, hogy folytatták a egészet, hiszen ezzel (véleményem szerint) teljesen tönkretették, felesleges volt már a 2. évad is. Mindenesetre nézzétek meg a Netflix által bemutatott előzetest.

Egy másik fontos információ: előbb láthatjuk a 3. évadot, ugyanis augusztus 23-án fog elérhetővé válni a Netflixen!