Hivatalosan tegnap érkezett meg a “Taki Taki” c. dal, melyben hallhatjuk angolul és spanyolul is énekelni Selena-t. Egyelőre jól teljesít a közreműködés, rengeteg ország iTunes-án az első helyet birtokolja, és sokadjára hallgatva már eléggé fülbemászó is. Annyit már tudunk róla, hogy októberben érkezik a klip hozzá, Selena a piros szettjén kívül egy zöldet is fog viselni (a korábbi forgatási kép alapján), ám most újabbak jelentek meg, amik szintén ezt a tényt erősítik. Újból csak DJ Snake társaságában szerepel, a háttérben pedig kiszúrhatunk egy táncost is.A forgatás színfalai mögül Theresa lőtt két képet Selena-ról, aki épp a tükör előtt pózol az említett zöld szettjében.

   
A képeken túl egy interjút is megosztottak velünk, ami még az augusztusi bejelentés alkalmával készült velük. Ebből kiderült, hogy az egyik előadó nem tudta, hogy Selena-val fog együtt dolgozni!

DJ Snake: Reggaetónt akartam készíteni, és elküldtem Ozuna-nak, amit pedig művelt, az zseniális. Több nőt akartam a dalba, akik spanyolul énekelnek, ekkor került ez a két királynő a projektbe, csak ennyit akartam. Csodásak és rengeteg energiát hoztak. Selena és Cardi nagyszerű kombináció.

Selena: Köszönöm.

Ozuna: Olyan más lett, mint amire számítottam. Snake elküldte nekem a dallamot, és azt mondta, hogy reggaetónra van szüksége, azt mondtam “Csináljuk!”, de nem számítottam még két nőre egy reggaetón dalban. Sokkal kevesebb lett volna két ilyen nagyszerű nő nélkül, érted. Olyan volt számomra, mint egy meglepetés, erre mondja, hogy Cardi-n kívül van egy másik meglepetése is, ő nem említette nekem Selena-t. Erre ma itt vagyok, és meglátom a forgatáson Selena-t, ami wow…wow!

Cardi B: Tudunk titkot tartani a barátaink előtt. Nem mondtam semmit!