Megnézem a sorozatot

Már említettem nektek, hogy Selena elment Jennifer Lopez koncertjére, Las Vegasba. Az énekesnő az “All I Have” műsorának keretein belül lépett fel, kedvencünk pedig színpadhoz közelről tombolhatta végig az estét. Erről jó néhány videót sikerült találnom nektek (LINK & LINK & LINK & LINK & LINK ). Mellette voltak barátnői és Becky G is, a kis csapat pedig nagyon jól érezte magát, mint ahogy a felvételek is erről árulkodnak.

Selena  a színfalak mögött találkozhatott Dua Lipa-val, ráadásul egy régi kedves ismerősével is, Stevie Meiko-val. A férfi egyébként énektanárja is volt Gomeznek. Közös éneklésre is sor került, Dua nagysikerű dalát, a “New Rules“-t adták elő közösen, közben táncoltak és bohóckodtak (LINK & LINK & LINK & LINK).

   

Páran töltöttek fel róla képeket, amik a koncert alatt készültek, illetve Dua, JLo és Stevie is megosztotta a közös képüket. Selena egyébként Instagramon ráírt az énekesnőre, elmondta neki, mennyire hálás az estéért, majd ezt kitette a saját Storyjába, Jennifer pedig megosztotta. Ebből kiderült, hogy miért is nem szerepelt a későbbi közös fotókon.

Annyira hihetetlen voltál ma este! Nem akartalak téged megzavarni abban a pillanatodban! Lekéstem volna a járatom, amúgy maradtam volna még. Annyira sajnálom! Azt akartam csak mondani, hogy mennyire inspiráló voltál számomra. Sosem éreztem még magam ennyire szabadnak életemben! Lol KÖSZÖNÖM!!! Csak azt akartam mondani, hogy mennyire csodálatosan jó vagy! Ma este beszéltél hozzám a show alatt. Végig nőnek éreztem magam. Lol annyira szeretlek!