Tegnap Selena úgy döntött, hogy élőben jelentkezik be Instagram fiókján. Összesen 45 percig, őszintén beszélt mindenről, ami mostanában történik vele, illetve ami érdekli a rajongóit.  Köztük az A21-es önkéntességéről, amiről elárulta, hogy boldoggá teszi, hogy segít meggátolni az emberkereskedelmet szerte a világon. Korábban már elárulta, hogy ez számára menekvés az önzőségtől, mert ezáltal érzi, hogy jó ember valójában.  Természetesen rátért az #SG2-re is, annak egyik dalára, a “Rare” címűre, ami szerinte csodálatos és alig várja, hogy hallhassuk. Ez olyan lányoknak szól, akik nem veszik észre, hogy mennyire különlegesek. Azt is hozzátette, hogy előző nap is stúdióban volt, és még nem tudja, melyik dalt adja ki elsőnek.

Kicsit a lelki állapotáról is mondott pár szót, kiderült, hogy 5 évig a depresszióval küzdött. Ugyebár többször is mellőzte közösségi oldalas fiókjait, mint az Instagramot, ahol jelenleg ő a “királynő”, a legtöbb követővel rendelkezik. Sokan most azon “aggódnak”, hogy Christiano Ronaldo megelőzi őt.

Két éven át tanultam a dialektikus viselkedést terápián. A számok nem számítanak. Mindez nem számít. Nem érdekel, hogy hány követőm van. Ez egy olyan dolog, ami miatt sokan megszállottá váltak.

Ami rossz hír, hogy nem akar többé magazinok címlapján szerepelni, mert szerinte a fotók és az interjúk túlságosan beállítottak. Valószínű, hogy az ELLE-s volt egy jó ideig az utolsó, mivel itt őszintén megnyílt, és tartalmasan beszélt az életéről is.Hiába szerepelt korábban több címlapon is, egyelőre megelégelte. Lehet, hogy a döntésében rásegített a sok pletykalap, akik mindent összehordanak róla, olykor kiforgatják a szavait is.

Barátnőjéről, Taylor Swift-ről is említést tett, akivel beszélt aznap is, és a nővérének tekinti őt. Rajta kívül még Connar Franklin, Ashley Cook, Courtney Barry és Raquelle Stevens az, aki vele van mindig, és igaz barátainak tekintő őket, akiknek sokat köszönhet. Sőt elárulta, hogy alig várja a turnézást, mert hiányoznak neki a rajongói.