Kevés várakozás után megjelent tegnap délután Selena Gomez legújabb dala, az ‘I Can’t Get Enough‘, melyben J Balvin is énekel rajta kívül. A zenei producerjei Tainy és Benny Blanco voltak, az ő nevük is hallható a dalban, ha jól figyeltek. A ‘Taki Taki’-hoz képest lassabb, és főleg Selena énekel benne. A dalszöveget eléritek az oldalon, illetve le is fordítottam kedvencünk részeit, sajnos J Balvin spanyol szövegét nem értettem, így az kimaradt. Ezen kívül új képek jelentek meg a hozzá készült fotósorozatból is, plusz egy promóciós kép. Selena Instagramon is megosztotta azt, amin csakis ő látható, illetve ez lett a profilképe is.

Az angol és magyar dalszöveg elérhető itt!

001_2193.jpg  003_1607.jpg  002_1826.jpg  
2RTtY.jpg      

Nyilvánosságra hozták az idei Kids’ Choice Awards jelöltjeit, azaz hogy mely sztárok esélyesek a “zöld trutyira”.  Bővítették a kategóriákat is, öt új került a repertoárba. Kedvencünket is jelölték, összesen 3 díjra is esélyes, ezek közül az egyik a HT 3. Figyelem, szavazni EZEN a linken tudtok! Segítsünk neki nyerni, hiszen idén is nagyon szoros a mezőny.

Kedvenc animációs film
Hotel Transylvania 3. – Szörnyen rémes vakáció

Kedvenc animációs film női szinkronhangja
Selena Gomez (Mavis, Hotel Transylvania 3. – Szörnyen rémes vakáció)

Kedvenc női előadó
Selena Gomez

Március 23-án rendezik meg a díjátadót, aminek a Los Angelesben található Galen Center ad otthont majd. A házigazda DJ Khaled lesz, aki már nagyon izgatott ez miatt. Magyarországon szinkronosan a Nickelodeon fogja leadni március 27-én 18 órakor, 28-án 13:40-kor, 29-én 9:15-kor, 30-án 11:20-kor és 31-én 15:20-kor. A jelöléssel kapcsolatban két kép is megjelent.

072_186.jpg  073_179.jpg    

Körülbelül két hete nem kaptunk semmilyen paparazzi fotót Selena-ról, sőt mostanában alig-alig jelennek meg róla ilyesmi képek. Ám tegnap kiszúrták őt, amikor elhagyta a stúdiót Los Angelesben. A testőre végig mellette volt, így senki nem tudott a közelébe férkőzni. Egy bő pulcsit viselt, haját összefogta, kezével igyekezett takarni az arcát. Sajnos elég gyenge minőségű képeket tudtak csak készíteni róla.

image7~371.jpg  image5~408.jpg  image9~321.jpg  image1~540.jpg
Nagyon reméljük, hogy az SG2 munkálatai folytak ott bent, hiszen legutóbb is stúdiónál látták őt még 13-án.  Már nagyon türelmetlenek a rajongói, ami érthető is, mert 2015 óta nem adott ki albumot. Zenéket néha-néha kiad, és ha már itt tartunk, ugye nem felejtettétek el, hogy holnap érkezik az ‘I Can’t Get Enough‘ audió változata?

A Pantene márka arca 2015 óta, és azóta szinte minden évben vele promózták a termékeiket. Tavaly idehaza is láthatjuk őt újra az üzletek reklámanyagainál, illetve a tv-ben is a vele készült reklámokat adják. Szintén 2018-ban forgattak vele a 3 Minute Miracle termékeikhez, amit idén meg is jelentettek. A felvételen a ‘Taki Taki’ hallható, rajta kívül még számos nő szerepel benne, különböző helyszíneken. Természetesen folyamatosan a hajukat babrálják, Selena is. Ezt Magyarországon nem láthattuk még eddig, egyelőre Latin-Amerikában használja ezt a kampányt a Pantene. Egy fotósorozatot is lőttek róla, korábban mutattak képeket belőle, amikhez most újak érkeztek. Ezekkel az említett márkatípus narancssárga jelzésű samponjait reklámozza.

002_1819.jpg  001_99.png  002_1818.jpg  

A chatünkben Lily hívta fel a figyelmünket arra, hogy az elmúlt napokban új, eddig kiadatlan dalok szivárogtak ki Selena-tól. Rögtön utánuk is néztem, így most összeszedtem nektek ezeket és a hozzájuk tartozó állításokat.

Az első a Higher Or Heaven címet kapta, ez állítólag egy újabb felvétel, és az SG2-n kaphat helyet. Egyesek szerint még Halsey énekesnő is közreműködik benne. Azért azt megjegyezném, hogy kb. egy éve is megjelent egy kisebb snippet belőle. Van egy szörnyen rossz hírem: kamu. A dalt igazából Kyan Palmer és Haley Vasaar éneklik, a címe pedig Somebody Else.

Áttérhetünk a következőre. Beautifully Disturbed. Most visszaugrunk 2008-ra, ugyanis az állítások alapján ez a Kiss & Tell album egyik kiadatlan dala. Ezzel kapcsolatban sem tudok nektek jó hírrel szolgálni: szintén kamu. Malese Jow – You Had It All c. dalát vette fel valaki, és állította be úgy, mintha Selenaé lenne. Tény, hasonlít a hangjuk – ezt többen is megjegyezték az audió változatnál.

Az utolsó a Stars Dance albumra került volna fel, ám valamiért úgy döntöttek, mégsem jelentetik meg. A címe Someone Else, és kb. 2 hónappal ezelőtt töltötték fel a YouTube-ra először. Van egy jó hírem így a végére: ez (talán) nem kamu. Sajnos nem szabad mindig mindent elhinni, amit feltöltenek az internetre, én ajánlom mindenkinek, hogy olvassátok el a videók alatti kommenteket. Én is így bukkantam rá a fenti kettőre.

Körülbelül 2 hónapot volt fent az előző, zöldes színvilágú kinézet, amelyet a mai nap folyamán lecseréltem! Hetek óta “dolgozgattam” rajta, azért is tartott ilyen sok ideig, mert ha valamit véletlen elrontottam, napokig elment a kedvem a kijavításától. Ma azonban erőt vettem magamon, és befejeztem, megoldottam az apró bakikat is. Az egész alapjául Linda sablonja szolgált, egyszerű, letisztult és átlátható. Fő képeknek a 2017-es BillBoard Women in Music gálán készült fotósorozatot használtam, mivel imádtam Selena akkor viselt ruháját, sminkjét és a csodás szőke tincseit. Az egészhez az ihletet az adta, hogy Laurával beszéltük, milyen jó lenne, ha újra befestené a haját Sel, mert fantasztikusan állt neki (mint amúgy minden más). Ezért is kerestem olyan képeket róla, amin szőkén szerepel (a Harper’s Bazaar-os sorozatot korábban láthattátok egy kinézetnél, ezért nem azt választottam).

Néhány átalakítást is végeztem: újra felkerült a fejlécre a “Legutóbb feltöltött képek” részleg, és így nyomon tudjátok követni,ha új képeket töltöttem fel a galériába. Az oldalsáv bal oldalra került megint, azon belül pedig szétszedtem két részletbe a munkálatait: a kampányait és a zenei, illetve színészi projektjeit választottam külön. Minden más egyebekben változatlan maradt. Reméljük elnyeri a tetszéseteket!