Megérkezett a “Taki Taki” klipje a mai napon hazánkba is, és a rengeteg várakozás után megcsodálhattuk végre. Jelenleg több, mint 5,5 millió nézettséget ért el, ami remek eredmény az első napján. Selena sűrűn felbukkan a felvételen, főleg Cardi közelében láthatjuk őt. A piros szettje mellett visel egy feketét is, majd a legvégén a saját részénél jelenik meg a zöldben. Nagyon jól érezte magát a forgatás alatt, visszaadja a végeredmény is ezt! A klipet Colin Tilley rendezte, aki korábban már dolgozott együtt Gomezzel, a Wolves videója is hozzá köthető.

Igyekeztem nektek a lehető leggyorsabban jelentkezni ezzel a bejegyzéssel, de gondoltam elhozom a kivágott képeket is, amikkel eddig “szenvedtem”. Viszont, összesen 421 darabot találhattok a galériánkban!

      

Tegnap újra aktív volt Instagramon Selena, egészen pontosan a Sztori funkciót tekintve. Megosztott egy rövid előzetest a Taki Taki videójából, aminek végén ott díszeleg a megjelenésének dátuma: október 9.! Azaz már csak 3 napot kell várnunk, hogy megláthassuk a csodás klipet. DJ Snake YouTube csatornájára is felkerült HD minőségben az említett felvétel. Az előzetes alapján egy gyönyörű piros ruhát fog viselni, de a korábban megjelent képek bizonyítják, hogy a zöld szettben is láthatjuk majd.


A dal egyébként remekül teljesít, számos országban 1. helyezést ért el a listákon, Spotify-n pedig szintén ezt a pozíciót tudhatja magáévá. YouTube-on az audio felvétel 28 milliós megtekintésnél jár, és egy millió lájkot ért el, ami nem semmi ennyi idő alatt! Jelenleg is a “felkapottak” listáján van a videómegosztó portálon, a 22. helyen.

Hivatalosan tegnap érkezett meg a “Taki Taki” c. dal, melyben hallhatjuk angolul és spanyolul is énekelni Selena-t. Egyelőre jól teljesít a közreműködés, rengeteg ország iTunes-án az első helyet birtokolja, és sokadjára hallgatva már eléggé fülbemászó is. Annyit már tudunk róla, hogy októberben érkezik a klip hozzá, Selena a piros szettjén kívül egy zöldet is fog viselni (a korábbi forgatási kép alapján), ám most újabbak jelentek meg, amik szintén ezt a tényt erősítik. Újból csak DJ Snake társaságában szerepel, a háttérben pedig kiszúrhatunk egy táncost is.A forgatás színfalai mögül Theresa lőtt két képet Selena-ról, aki épp a tükör előtt pózol az említett zöld szettjében.

   
A képeken túl egy interjút is megosztottak velünk, ami még az augusztusi bejelentés alkalmával készült velük. Ebből kiderült, hogy az egyik előadó nem tudta, hogy Selena-val fog együtt dolgozni!

DJ Snake: Reggaetónt akartam készíteni, és elküldtem Ozuna-nak, amit pedig művelt, az zseniális. Több nőt akartam a dalba, akik spanyolul énekelnek, ekkor került ez a két királynő a projektbe, csak ennyit akartam. Csodásak és rengeteg energiát hoztak. Selena és Cardi nagyszerű kombináció.

Selena: Köszönöm.

Ozuna: Olyan más lett, mint amire számítottam. Snake elküldte nekem a dallamot, és azt mondta, hogy reggaetónra van szüksége, azt mondtam “Csináljuk!”, de nem számítottam még két nőre egy reggaetón dalban. Sokkal kevesebb lett volna két ilyen nagyszerű nő nélkül, érted. Olyan volt számomra, mint egy meglepetés, erre mondja, hogy Cardi-n kívül van egy másik meglepetése is, ő nem említette nekem Selena-t. Erre ma itt vagyok, és meglátom a forgatáson Selena-t, ami wow…wow!

Cardi B: Tudunk titkot tartani a barátaink előtt. Nem mondtam semmit!

4 nap múlva érkezik a “Taki Taki“, amit már minden rajongó izgatottan vár, hiszen olyan nagyágyúkkal közösködik Selena, mint Cardi B, Ozuna vagy DJ Snake! Eddig csak a sajtótájékoztatóról voltak képeink, pluszba a kislemez borítóját osztották meg mindannyian, azonban maga a dj töltött fel egy közös fotót Selena-val, ami a klip forgatásán készült. Annyit már tudunk, hogy a jelenetekben egységes színű szettet viselnek, ami eddig piros volt, azonban kiderült, hogy zöldes ruhájuk is lesz. DJ Snake ezt a képet Instagramon keresztül mutatta meg mindenkinek, amihez Gomez oda is írta, hogy “Cute” (cuki).

Ezen kívül az említett bejelentő eseményen készült fotósorozat is megjelent már korábban, és azt a bizonyos piros összeállítást viseli rajta mindenki. Már így is roppant izgalmasnak ígérkezik! Egy édes számítógépes játékos figurás promó képpel is gazdagodtunk, amin mind a négy előadó látható. Kicsit Super Mario-s jellegűek az ábrák.

 001_1968.jpg Dnp8S1sW0AEI9PB.jpg 

Selena egyik legsikeresebb szóló videóklipje, a Come & Get It elérte a 600 milliós megtekintést a YouTube-on! A dal a 2013-as Stars Dance c. debütáló szólóalbumán szerepelt, melyet a Hollywood Records-al közösen adtak ki. Összesen hét millió példányban sikerült értékesíteniük, ami a Billboard 100-as listáján a 6. helyig menetelt, és 22 héten át szerepelt is. Maga a dal is jól szerepelt, hiszen 5 millió eladott példány áll mögötte.

Az énekesnőt a pozitív elismerések mellett támadták is, mivel a klip és a dal is egy olyan kultúrát képvisel, amihez semmi köze sincs. Mindezek ellenére jól teljesített, sikeres is, és a rossz szavak nem foglalkoztatták Selena-t.

5 nappal ezelőtt szinte váratlanul érte a rajongókat egy új közreműködés bejelentése. Hónapok óta mindenki lázban ég az #SG2 kapcsán, és felreppentek pletykák, miszerint az album első kislemeze fog augusztusban kijönni – vagy legalább bejelentik – , azonban nem ez történt. Egy rövid sajtótájékoztatón belül jelentették be Los Angelesben (ami a forgatás is volt), hogy Cardi B, DJ Snake, Ozuna és Selena Gomez rögzített egy közös dalt. Állítólag ez szeptember közepére várható, és kedvencünk spanyolul (is) fog benne énekelni. Az #SG2-n nem kap helyet, de DJ Snake második lemezén már igen. Érdekességként megjegyzem, hogy a dj korábban dolgozott együtt Selena exével, Justin Bieberrel is.  A tájékoztatóról jó pár képet kaptunk, láthatjuk a zenészek székeit, sőt, Cardi B gyermekének is odatettek egyet. A fotók mellett egy összevágást is találtam, ami Selena Instagram Storyjait mutatja (LINK).

image1~21.jpg image3~5.jpg image6~1.jpg image5~1.jpg
Ezeken kívül az énekesnő is megosztott Instagramon 3 képet, ami itt készült. Az előadók egységes szettben jelentek meg, a piros szín mindegyikőjükön megtalálható volt. Egyébként Cardi nyilatkozott is Twitteren Selena-ról, teljesen odáig van érte.

instagram1_3.jpg instagram2_2.jpg instagram3_0.jpg 
Időközben kiderült, hogy a dal címe a “Taki Taki” lett, és egy ritmikus, latin dalra számíthatunk. A tájékoztatón/forgatáson viselt piros színű ruhák pedig jelezték, hogy a klip is ebben a színben fog dominálni, utalva a jelentésére : szerelem, hatalom. A videót Colin Tilley rendezi, akinek nevéhez fűződik a Wolves is. A 24-ei nappal kapcsolatban találtam egy rövid cikket.

Selena Gomez nagyon jól érezte magát Cardi B, DJ Snake és Ozuna társaságában új daluk videójának forgatásán. Pénteken (augusztus 24.) a popsztár több képet is megosztott ezekkel a művészekkel Instagrammon.

“A mai nap annyira szórakoztató volt.” – írta.

Ozuna hozta nyilvánosságra a dal címét, ami a “Taki Taki” lett. Cardi még aznap bejelentette, hogy készül hozzá a videóklip, ráadásul rengeteg mindent megosztott a színfalak mögül, köztük gyermekének, Kulture székét is.  Júliusban megerősítette, hogy együtt fog dolgozni a dj-vel, de ezen kívül mást akkor nem nyilatkozott. DJ Snake erősítette meg, hogy a közelgő albumának lesz ez az egyik kislemeze, és már forgatják a videót.

DJ Snake pár rajongói kérdésre is válaszolt, amikből kiderült pár dolog Selena-val kapcsolatban is. Ezeket is lefordítottam nektek. Nem is épp mindegyikben említi Gomezt, de szót ejt a dalról is.

Rajongó: Selena énekelni fog spanyolul a “Taki Taki”-ban?
DJ Snake: Igen. Egy kicsit spanyolul, egy kicsit angolul is.
Rajongó: Lesz egy újabb Selena x DJ Snake közreműködés az #SG2-n is?
DJ Snake: Talán. Szeretem őt.
Rajongó: Adj nekünk valamit.
DJ Snake: Az év legjobb dalát adom, légy türelmes.
Rajongó: Milyen volt a munka Selena-val, Cardi B-vel és Ozuna-val?
DJ Snake: Zseniális.
Rajongó: Selena fog magasan is énekelni?
DJ Snake: Zúzni fog – a történelem legjobb része/versszaka lesz.
Rajongó: Lesz tánc a Taki Taki-ban?
DJ Snake: Selena is táncolni fog.
Rajongó: Mesélj nekünk Selena és Cardi B együttműködéséről!
DJ Snake: Együtt dögök – nagyon készen vannak.
Rajongó: Adsz nekünk részletet a Taki Taki-ból?
DJ Snake: Talán a héten itt Instagram Story-ban.
Rajongó: Tehát hamarosan megjelenik a Taki Taki?
DJ Snake: Hamarosan.
Rajongó: Milyen emojival tudod leírni a dalt?
DJ Snake: “tűz emoji”
Rajongó: Selena kedves volt veled?
DJ Snake: Egy igazi angyal.
Rajongó: Nem akarod a “Let Me Love You” Selena-s változatát elkészíteni és megosztani, mert mindenki meghallgatná azt a dalt is?
DJ Snake: Nem tudom.
Rajongó: Vicces, hogy nem emlékszel arra, amikor 2016-ban mondtad, hogy elengeded a Selena féle “Let Me Love You”-t.
DJ Snake: Nem mondtam ilyet.
Rajongó: Gondolod, hogy a Taki Taki lesz a legkedveltebb dal, amit valaha készítettél?
DJ Snake: Ez óriási lesz.