Selena Gomez-el beszélgetünk a munkáról. Szereti a pilateszeket, de nem tud kifejezetten részleteket elárulni róla, hogy hol vesz órákat. Hosszú ideig ő volt az Instagramon a legtöbb követővel rendelkező híresség, ám ezt a posztot Cristiano Ronaldo elorozta tőle, de még így is mind a ketten közel vannak a 150 milliós követő táborhoz – tehát érthető, hogy bizonyos dolgokat titokban akar tartani. Ronaldoval ellentétben Gomez eléggé keveset használja a közösségi médiás felületeit, szeptember óta pedig szünetre is vonult.

A megszokott dolgokon kívül másról is beszéltünk, csak hogy elkerüljük az unalmas jelzőt – pilatesz, tánc, úszás, kerékpározás vagy a séta.

“Szeretek olyan dolgokat csinálni, amik nem annyira merevek” – mondja. Ugyan ez a rugalmasság érvényes az éppen viselt öltözékére. “Az edzéshez szeretek kényelmesen felöltözni, hiszen az a cél,hogy jól érezzem magam. Szóval ha éppen egy bő ingben látsz, ne lepődj meg. Ha elegáns akarok maradni, cicanadrágot húzok, és megyek a pilateszre”.

Most, hogy a PUMA kiadta az új kollekcióját, ami a “Strong Girl” nevet kapta, Selena-t faggattuk, aki bevallotta, hogy egyszerű darabokat tervezett.

“Néha nagyon bizonytalan vagyok, és ez elég furcsa időközönként tör rám, de általában azt akarom,hogy az emberek kényelmes dolgokat viseljenek – mondja. Az asszisztensem minden edzést kipróbál. De egyikkel sem foglalkozik komolyabban. Ez csak az életmódjává vált, és szereti. Szereti, ahogy érzi magát, és szereti viselni a kényelmes dolgokat is, és éppen ezt akarom, hogy az emberek is így érezzenek. Ez nagyon megihletett.”

Az ELLE egy ideig Los Angelesben volt Selena Gomez társaságában, az SG x PUMA kampány fotózása előtt, amiben a legjobb barátaival szerepelhet.  (tovább…)

Selena ugyan eltűnt hónapokkal ezelőtt a nyilvánosság elől, a szünetet megelőzően viszont jó pár munkája akadt, amiket szerencsére be is fejezett. Ilyen volt például a PUMA-val közös “Strong Girl” nevet viselő kampánya, ami teljes egészében az énekesnőhöz köthető. A reklámanyaghoz összecsődítette legjobb barátnőit, és velük együtt promótálják a kollekciót. A fotózásra még júliusban került sor, és akkoriban Instagram Story-n keresztül már bepillantást nyerhettünk a kulisszák mögé (LINK). Vele volt az akkori asszisztense, Theresa is, Connar és Caroline Franklin, Courtney Barry és Raquelle Stevens . Korábban többször is említésre került, hogy az SG rövidítés a cipőkön nem a nevét jelentik, hanem a “Strong Girl”-t. December 12-én fog érkezni hivatalosan is a webshopba. Nemcsak cipők lesznek, hanem ruhák és sapkák is. A kampány első adag fotója is megérkezett, köztük a fotósorozat, a kollekció termékei, a kulissza képek és a reklám anyagok is.

      
      
      
      
Ezen kívül a kampány kisfilmje is megjelent, melyben Kygo-val közös dala, az “It Ain’t Me” hallható. A felvételen jól látszik, hogy mennyire jól érezte magát barátnői társaságában. Le is fordítottam nektek, amit Selena nyilatkozik.

Mindig is arra törekedtem, hogy minőségit adjak, és egy lány – mert én is olyan lány vagyok – úgy értem, hogy mindig bizonytalan vagyok, kínosnak érzem magam. Úgy értem, hogy át tudom érezni a zenét, a filmeket és most például ezt is, amit csinálok. Amikor a fiatal lányoknak beszélek az erőről, az biztosan belülről ered. Minden barátom szerepelt a fotózáson és mindannyian különböző testalkatokkal rendelkeznek, annyira jó látni őket, hogy olyan dolgokat viselnek, amitől jobban érzik magukat. Nem tudom mi lenne velem a barátaim nélkül. Már megmentették az életem, velem voltak jóban és rosszban is, ez minden, amiért annyira szeretem ezeket a nőket. Erős lány próbálok maradni minden nap, ami nehéz. Nehéz számomra azt érezni, hogy az elmém és a testem is rendben van. Nem tűnhetsz gyengének, mert ezáltal sebezhetővé válsz vagy nem oszthatod meg a szíved igazi erősségét, az őszinteséget és együttérzést.