A Cannes-i Filmfesztivál az év egyik legvártabb filmes rendezvénye a Velencei és a Berlini Filmfesztiválok mellett. A világ minden tájékáról bemutatkozhatnak a rendezők, producerek, számos új filmet és dokumentumfilmet mutatnak be ilyenkor. Ezért is óriási megtiszteltetés, hogy a “The Dead Don’t Die” nyithatta meg ezt a jeles eseményt. Illő is volt, hogy a film színészei megjelennek, és együtt nézik meg az első vetítést. Kedvencünk mellett jelen volt Bill Murray, Adam Driver, Tilda Swinton,Chloe Sevigny, Steve Buscemi, Danny Glover, Landry Jones, Rosie Perez, Sarah Driver és Carol Kane is. A bevonuláskor főleg Bill Murray társaságában volt látható, akivel nagyon jól szórakoztak végig. A színész remekül érezte magát fiatal kolléganője társaságában, többször puszit is adott az arcára. Selena-nak egyébként ez volt az első Cannes-i Filmfesztiválja, 2012-ben a Velencei Filmfesztiválon vett részt, ott a Spring Breakers-t mutatták be. A gyönyörűség egy fehér Louis Vuitton szettben jelent meg, melyhez Bvlgari ékszereket viselt. A sminkjét Hung Vanngo készítette, a haját pedig Marissa Marino. Egyszerűen mesésen nézett ki,jó látni, hogy visszatért!

A színészek ezután elfoglalták helyüket a bemutatóteremben, ahol a fotósoknak sikerült pár képet készíteniük róluk még a film elindítása előtt. Egyelőre innen csak kettő jelent meg Selena-ról.

image5~487.jpg  image8~409.jpg  image44~138.jpg  image58~105.jpg  image57~106.jpg
image1~634.jpg  image2~583.jpg      
A bemutató után hivatalos volt a gálavacsorára is. Itt már megvált a vörös szőnyegen viselt ruhájától, és egy egyszerűbb fehér darabot választott. A haja és sminkje változatlanul lett hagyva.

image1~635.jpg  image2~584.jpg  image3~549.jpg  image4~526.jpg  
A “The Dead Don’t Die” bemutató után rendeztek egy after partit is, Selena szerencsére ezen is részt vett. Itt már csak egyedül pózolt a fotósoknak a film feliratával ellátott panel előtt.

image1~636.jpg  image2~585.jpg  image3~550.jpg  image4~527.jpg  

Vélemény, hozzászólás?