Előző bejegyzésemben tettem utalást, hogy külön fogok írni Demi Lovato esetéről. Szerintem mindannyian értesültetek arról a hírről, hogy a fiatal énekesnőt túladagolás miatt kórházba szállították. Egyelőre tisztázatlan, hogy milyen szert fogyasztott, és hogy ki vagy kik által került ismét rossz helyzetbe, de annyi biztos, hogy drogot vett be. Sok helyen cikkeznek arról, hogy heroint, ellenben jó néhányan pedig megcáfolják. Annyi biztos, hogy ha Demi felépül, biztos fog nyilatkozni, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba.

De hogy is jön a képbe itt Selena? Gyerekkoruk óta ismerik egymást, egykoron elválaszthatatlan barátok is voltak. Ez pár évvel ezelőtt változott csak meg, eltávolodtak egymástól. Hiába a kapcsolatuk megromlása, Gomez teljesen ledöbbent, amikor közölték vele a híreket. Egyszerűen nagyon ideges lett, és elöntötték a Demi iránti érzelmei.  Imádkozik és izgul barátnője miatt, de ő nem adott ennek hangot az interneten, mint a többi híresség. Nem is hisszük, hogy ez annyira fontos is lenne. Egy közeli ismerős mondta az E!News-nak, hogy bár már nem közeli barátok, a kapocs közöttük örökké megmarad.

Selena kapcsolatba került Demi családjával és hozzátartozóival, hogy támogatását fejezze ki, de nagyon kikészítette ez az egészségügyi állapotát. Nem bírja elviselni, hogy a kórházban szenved a barátja. Még Mandy Teefey is megosztott egy képet, amin a lányok láthatóak Selena 16. születésnapján az alábbi szöveggel:

Ez a fertőző világ jobbá válik egy mosoly által. Fáj a szívem.

Demi képviselője egy közleményt adott ki, amiben közölte, hogy az énekesnő már ébren van, a családja ott van mellette. Köszönik mindenkinek a támogató szavakat és az imákat. A bejelentett információkról pedig annyit árult el, hogy rengeteg a hamis feltételezés. Kérik, hogy tiszteljék a magánéletét, és ne spekuláljanak további álhíreket. Jelenleg Demi egészségének helyreállítása a leglényegesebb. 

Mielőbbi jobbulást kívánunk neki, reméljük sikerül a saját démonaival megküzdenie, és jó irányba tér az élete. 

Vélemény, hozzászólás?